DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A mai napon több ilyen témában megfogalmazott interpelláció is elhangzik, így igyekszem ennek az első interpellációnak a válaszai között néhány olyan megjegyzést is tenni, ami általános érvényű, majd a későbbiekben is hivatkozható.

Először is szeretném felidézni azt az ellenzéki pártok által előszeretettel és sokszor hangoztatott véleményt, miszerint az újraelosztás mértéke Magyarországon nagyon magas, ezért az állam működési kiadásait csökkenteni kell azért, hogy az adókat is csökkenteni lehessen. Ezt sokszor halljuk ellenzéki megszólalóktól itt a parlamentben is, szinte minden héten van olyan hozzászólás, amely kitér erre a problémára. Ebben a tézisben nyilvánvalóan sok igazság van, de az állam működési kiadásai nemcsak a központi kormányzat működési kiadásaiból, hanem a helyi önkormányzatok kiadásaiból is állnak. Ha tehát a kiadások csökkentéséről szól az ellenzéki kezdeményezés, akkor ezt az önkormányzatok irányában is képviselni kell, és következetesen képviselni kell az ellenzéki politikusoknak is.

A képviselő úr helyesen említette, hogy több mint 3000 önkormányzat van Magyarországon, és ennek megfelelően működési költségeket kell az államháztartásnak biztosítania. Szeretném önöket is és a nézőket is, hallgatókat is emlékeztetni arra, hogy a szocialista-szabad demokrata koalíció a ciklus elején kezdeményezte az önkormányzatok irreálisan magas számának csökkentését, részben a költségek csökkentése és a hatékonyság növelése érdekében, de akkor ezt a jobboldali ellenzék nem támogatta. Azóta is ez a kérdés felmerül, nem szokták támogatni, noha teljesen nyilvánvaló, hogy Magyarországnak az azóta bekövetkezett változásokat (Babák Mihály: Nem igaz!), amelyek a '90-es önkormányzati rendszer létrehozása óta megtörténtek, le kellene követnie. Ezt nyugati és tőlünk keletre lévő országok példái is igazolják az elmúlt évek tapasztalata alapján.

Amit a képviselő úr szigorításnak nevez, az valójában több elemből áll össze. Ezek közül a legfontosabb az állami forrásokkal való takarékos gazdálkodás követelménye, amit a Számvevőszék is meg szokott állapítani jelentéseiben.

(14.30)

Nagyon fontosnak tartom, hogy azokat a kiskapukat folyamatosan bezárjuk, amelyek még ma is lehetővé teszik, hogy indokolatlanul vegyenek ki pénzt a költségvetésből. Végül pedig nyomatékosan hangsúlyozom, hogy a társulások létrejöttével az önkormányzatok valamivel kedvezőbb helyzetbe kerülnek, éljenek hát minél szélesebb körben ezzel a lehetőséggel.

Az önhiki semmiképpen nem arra való, hogy például a feladatcsökkentésből természetszerűleg adódó, azzal arányosan csökkenő finanszírozást pótolja. A pedagógus-óraszám változása az önkormányzat számára a finanszírozandó feladatok csökkentését jelenti, amelyet a képviselő úr teljesen alaptalanul mutat be forráselvonásként.

Az alkalmazott új számítási módszer figyelembe veszi azt a tényt, hogy az előző években az önkormányzatok egy része a korábbi években céltudatosan kedvező bázisadatokat állított be saját magára hitelből, felhalmozási bevételből. Mivel a költségvetés nem kíván ezeknek az önkormányzatoknak a többi önkormányzathoz képest aránytalan és méltatlan előnyöket biztosítani, ezért ezeket a torzító hatásokat ki kell szűrni a számításokkal. Így a támogatás megállapításánál nem vehető figyelembe a működési hitelből, felhalmozási forrásból megemelt működési kiadás bázisának 70 százaléka, és 2009-től természetesen 100 százalékos lesz.

A pályázati úton nyert forrásokból kifizetésre kerülő juttatásokat azért nem lehet figyelembe venni, mert az egyszeri feladatok kiadásait nem lehet folyamatossá tenni, és ráadásul önhikiben elismertetni a következő évekre folyamatos kiadásként. Ugyanakkor nem csökkenti a 2008. évi önhikit, ha a kötvénykibocsátásból - ugyanúgy, mint hitelből - 2007. január 1-je előtt működési hitelállományt törlesztett az önkormányzat, vagy ha ezekből fejlesztési kiadásait növelte.

Végezetül csak szeretném megemlíteni képviselő úr kifejezéseinek egy elég fontos megállapítását, hogy szerintem nem helyes a le nem finanszírozott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) állami feladatokra hivatkozni, hiszen itt tényszerűen másról van szó.

Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu