RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Abban a nagyszerű helyzetben vagyok, hogy szeretnék érvelni például Tatai-Tóth András nagyszerű javaslata mellett, amivel majdnem összecseng Kuzma képviselő úr javaslata is. Nevezetesen, volt egy kis ellentmondás a törvényben. Egyik helyen benne volt, hogy már óvodába kell járni, akkor jár a pénz, a másik helyen az szerepelt, hogy a gyermek beíratásánál. Örömmel látjuk, hogy azokat az érveket, amelyek a bizottsági ülésen is felvetődtek ezzel kapcsolatban, mindenki úgy látja, hogy azokat meg kell fontolni, és az szerepel a törvényben, hogy első alkalommal jár a 20 ezer forint, és annak, hogy az első alkalom mikor van, különböző feltételei vannak, tehát mindenképpen előrelépés.

Ezzel egyébként a 37. pontban benyújtott szocialista javaslat ellentmondásban van, és Hoffmann Rózsa képviselőtársam ezt kifogásolta. Ha csak az lenne a törvényben, hogy óvodáztatási támogatás első alkalommal a szülő kérésére természetben is nyújtható, akkor részünkről probléma nincsen, sőt, még azt is el tudnám fogadni, hogy ha a szülő kéri, ne is csak első alkalommal. Akkor mi indokolja? Másodszor miért nem adható természetben?

Az a problémánk, hogy miután kimondjuk, hogy csak bizonyos feltételek esetén jár a támogatás, utána megnyitunk egy kiskaput, hogy de ha természetben, akkor nem. Tehát nem a természetbennel van gondunk, hanem azt szeretnénk, hogy a támogatás akkor legyen folyósítható, ha a szülő elviszi a gyermekét rendszeresen és folyamatosan óvodába.

Úgyhogy azt kérném a szocialista képviselőtársamtól, hogy ezt fontolják meg, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) beiratkozáskor önmagában semmilyen támogatást ne adjunk, hanem csak egy rövidebb idő után tegyük meg.

Forrás: parlament.hu