SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Önt a miniszterelnök az önkormányzatokat felügyelő új tárca élére jelölte. Ez nyilvánvalóan a miniszterelnök felelőssége, hiszen a miniszterelnöknek tájékozottnak kell lennie a miniszterjelöltjeivel, kormányának leendő tagjaival és korábbi tevékenységükkel kapcsolatban.
Nyilvánvalóan az a miniszterelnök felelőssége, hogy úgy döntött az ön jelölése mellett, hogy öt olyan ügyben már vizsgálat folyik az illetékes hatóságoknál, amelyek az ön elnökségének idején történtek a Somogy megyei önkormányzatnál, és nyilvánvalóan az is a miniszterelnök felelőssége, hogy kitartott az ön jelölése mellett annak ellenére, hogy az önkormányzati bizottság ezt nem támogatta. Azonban a héten a Magyar Nemzet című napilapban több olyan állítás és írás is megjelent, amellyel kapcsolatban azt gondolom, hogy a teljes önkormányzati szféra, illetve a demokrácia fenntartása érdekében fontos lenne, hogy ön kielégítő és megnyugtató válaszokat adjon.
(Pettkó András elfoglalja a jegyzői széket.)
Nem akarnám a tengernyi ügyet idecitálni, tisztelt miniszter úr, ezért engedje meg, hogy csak egy ügyben tegyek fel kérdést önnek. A Magyar Nemzetben megjelent információk szerint a Somogy megyei kórház 3,5 milliárd forintos címzett támogatásban részesült, még az ön megyei közgyűlési elnöki ciklusa alatt. Ezt a címzett támogatást a jogszabályok szerint csak építési, szerelési beruházásokra lehet fordítani, ennek ellenére ebből a pénzből 100 millió forint a kórházi sterilizálási szolgáltatás magáncég számára való kihelyezésére került elköltésre. Ráadásul a Magyar Nemzetben lehozott levél szerint, amelyet önnek írtak a magáncég vezetői, az a látszat keltődött, hogy a közbeszerzéssel kapcsolatban önök előre egyeztettek, és a pályázaton ez a bizonyos cég azért pályázott, mert megállapodások születtek, hogy mi fog történni a közbeszerzési eljárás után.
Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, adjon választ arra a kérdésre, igazak-e a lapban megjelent állítások, igaz-e, hogy ön ezzel a magáncéggel kapcsolatban állt, és igaz-e, hogy 100 millió forint vitatható körülmények között került elköltésre ebből a 3,5 milliárd forintos címzett támogatásból.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés