DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A falu, a vidék jelentőségéről, embermegtartó képességének fontosságáról, sőt ennek fejlesztéséről kommunikációs szinten szinte minden parlamenti párt egyetért. Kivételt képeznek azok, akik elfogadják a vadliberális, szakértőnek kikiáltott Mihályi Péter véleményét, aki szerint a falu "középkori hagyomány, miért kellene fenntartani". Ennek az eszmének a jegyében sajnos hazánkban évek óta egy modern, különös módszerekkel végzett falurombolás történik. Napjainkban a falurombolást a posta- és iskolabezárásokkal, vasúti vonalak megszüntetésével, önkormányzatok ellehetetlenítésével szokták elsősorban kapcsolatba hozni. Valóban ezek a legsúlyosabb csapások a falvak lakóira, különösen a kisiskolák szomorú sorsa.

Magyarországon azonban nem hanyagolható el a mezőgazdaság szerepe a vidék megtartóképességében, különösen, ha figyelembe vesszük az egész agrárbiznisz jelentőségét, adott esetben a helyi feldolgozóipart, a helyi feldolgozó tevékenységet. A Kereszténydemokrata Néppárt értékalapú, emberközpontú agrárpolitika híve, amellyel szemben áll a profitérdekelt haszonelvű politika. Különösen fontos a mezőgazdaság kiegyensúlyozott működése és a vidéki társadalom polgári fejlődése szempontjából a kis- és középüzemek, az úgynevezett családi vállalkozások jelenléte és sikeres működése. Így megy ez Európában is. Nem véletlen, hogy egy angol szaklap, a Veterinary Record egy februári cikkében külön kitér a családi alapon szerveződő farmgazdaságokra mint sikeres modellekre pénzügyi és társadalmi vonatkozásban egyaránt.

A Kereszténydemokrata Néppárt és a kormány törekvései között, úgy tűnik, alapvető szakmai felfogásbeli, eszmei különbség van. A kormány velünk ellentétben véleményem szerint a haszonelvű, profitérdekelt agrárfejlesztést helyezi előtérbe. Pedig ha elfogadjuk, hogy a családi gazdálkodók gazdaságilag is, társadalmilag is fontos tényezői a falusi népességnek, szükséges azok kiemelt támogatása. Ha ezek a gazdaságok pusztulnak, velük a falu is pusztul. Nem először vitatjuk az Új Magyarország vidékfejlesztési program forráselosztási arányait és a kedvezményezettek körét.

(9.10)

Az FVM vezetői rendszeresen, mindig határozottan visszautasítják azokat a kritikai megjegyzéseinket, amelyek szerint azokon a vidékfejlesztési támogatási jogcímeken, amelyekre sokan tudnak a kicsik közül pályázni, nincs vagy kevés a forrás, például a LEADER-program. Ahol a források zöme található, ott olyan pályázati feltételeket szabnak, amelyeknek csak a potenciálisan pályázók igen szűk, legerősebb felső rétege, néhány százaléka tud megfelelni.

Legújabban az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítésére nyújtandó támogatások feltételeiről, a 25/2008. számú rendeletről polemizáltunk éppen tegnap itt a parlamentben, az azonnali kérdések órájában. A téma olyan, hogy úgy gondolta a KDNP, a Kereszténydemokrata Néppárt, hogy megérdemel egy napirend előtti felszólalást is, ezért beszélek ismét róla.

A rendelet 1. számú melléklete ugyanis a legkisebb támogatható beruházást növényházak esetén rekonstrukciónál háromezer négyzetméter, új növényház építése esetén pedig ötezer négyzetméter termesztőfelületben szabja meg. Figyelembe véve a költségeket ez egy új beruházásnál 125 millió forintos beruházást jelent. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy ez a tőkeerő általános lenne a kis és közepes családi vállalkozások s a fiatal, kezdő gazdák körében. Ilyen feltételekkel felújítási támogatásra a kertészetek mindössze 5-10 százaléka, új beruházásra pedig megítélésünk szerint 1-5 százaléka, vagyis csak a legnagyobbak képesek. Más szavakkal: a Magyarországon működő kertészetek 90-95 százaléka kizáródik ezekből a pályázatokból, a fiatalokat, az új, kezdő vállalkozókat pedig az ötezer négyzetméteres beruházás ellehetetleníti.

Véleményünk szerint mindez súlyosan sérti az esélyegyenlőség elvét, teljes mértékben ellentétes az EU vidékfejlesztési irányelveivel. Szükségtelenül és indokolatlanul csökkenti az új gazdasági szereplők belépésének lehetőségét. Igaz, hogy ezt a rendelettervezetet véleményezték szakmai szervezetek, csak meg kellene kérdőjelezni azt, hogy a szakmai szervezetekben lévő, túlnyomó többségben döntésre képes gazdaságok képviselői mekkora gazdaságokat képviselnek. Ez a rendelkezés fenntartja, sőt tovább erősíti a zömében tőkés társaságok kezében lévő nagyüzemek gazdasági és vidékfejlesztési szempontból egyaránt káros dominanciáját és monopolhelyzetét. Ezt a megállapításomat lehet vitatni, nekem ez a véleményem.

A családi gazdaságok kizárása az európai vidékfejlesztési modernizációs forrásokból olyan versenyhátrányt jelent számukra, amely tömeges tönkremenetelükhöz vezethet, ez pedig újabb lépést jelent a falurombolás szomorú országútján.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz, a KDNP és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu