PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Általánosságban elmondható és üdvözlendő az a szándék, hogy a tárgybeli törvényjavaslatok mindegyike az egyes eljárások egyszerűsítése és korszerűsítése irányában tesz lépéseket. Az MDF képviselőjeként azt mondom, hogy szinte minden hozzászóló idáig ezt így értékelte. Ez utóbbi alatt az informatika lehetőségeinek és alkalmazásának bevezetését értjük az egyes eljárásokban. A mai világban szerencsére egyre többen használják, mondhatjuk azt is, élnek vele, a XXI. század technikájával.
Amikor olcsóbb, hatékonyabb államról beszél mindegyik parlamenti párt, a miniszterelnökök, akkor fontosnak tartom a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként, hogy a benyújtott törvények ezt a folyamatot erősítsék fel. Magyarul, a netpolgároknak adjunk meg minden segítséget, és segítsük elő azt, hogy minél többen váljanak azzá. Ha meghalljuk ma azt a szót, hogy netpolgár, akkor nem valami kyborgszerű űrlényekre gondolunk, hanem azokra a polgárokra, akik napi 6-8 órát ülnek a számítógép előtt, dolgoznak, tanulnak, alkotnak, és természetesen ügyet intéznek. Az ő érdekükben is szükség van ennek a három törvénynek az elfogadására.
Az első, a polgári perrendtartás módosításáról szóló törvényjavaslat alapvetően a kis értékű perekre és a fizetési meghagyásos eljárásokra koncentrálva a peridőtartamok racionalizálása irányába tesz lépéseket ezen a két területen. Az általános vita korábbi szakaszában elhangzott, hogy a Ptk. és a Pp. elmúlt években végrehajtott módosításai mind abba az irányba mutattak, hogy a jogérvényesítés gyorsuljon, a peridőtartamok rövidüljenek, illetve ebbe a folyamatba illeszkedik ez a törvényjavaslat is most. Ezzel kapcsolatban azért jelezni kívánom, hogy mind a kis értékű perek eltérő szabályainak kérdése, mind pedig a fizetési meghagyásos eljárás gyorsítása, egyszerűbbé tétele olyan kérdések, amelyek közel egy évtizede napirenden vannak, a tervek között szerepeltek. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy sokáig tartott, amíg a hat éve kormányzó pártok eljutottak a megvalósításig.
Magyarországon 1995 óta folyamatosan zajlott a polgári peres eljárási rendet szabályozó törvény módosításának sorozata, melynek fő célja a peres eljárás egyszerűsítése és a perek időtartamának rövidítése volt. 1995-ben, az akkori módosítás a bíróság elsődleges feladatává a jogvita eldöntése során az igazság kiderítését helyezte, erre tekintettel megszüntette a bíróság általános kitanítási kötelezettségét és a perben azt, hogy csak a perbeli jogok és kötelezettségek vonatkozásában tartotta fenn. Ez a módosítás tovább szélesíti a kötelező jogi képviselet körét, valamint leegyszerűsítette a bizonyítási eljárás folyamatát.
Az 1997-es módosítás polgári ügyekben első fokon az egyes bírói ítélkezést tette fő szabállyá, az úgynevezett kis perértékű ügyekben pedig egy egyszerűsített eljárást vezetett be. Az 1998-ban született módosítás a közigazgatási perekben vezetett be új, a perek gyorsítását célzó jogorvoslati rendet a fellebbezés általános kizárásával. 1999-ben a polgári peres eljárás alapelvei között már kimondottan is elhelyezésre került a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jog, amelynek érvényre juttatása a bíróság feladata. Ha az ésszerű határidő sérül, a fél az alapvető jogát ért sérelem miatt méltányos kártérítést követelhet.
1998-2002 között a jogorvoslati rendszer tovább egyszerűsödött, mivel a fellebbezési eljárásban a fél új tényt, új bizonyítékot csak kivételes esetben adhatott elő. 500 ezer forintot el nem érő követelés esetén pedig kizárta a felülvizsgálati kérelem benyújtását. Az akkori módosítások a perek gyorsítása érdekében az egyes perbeli cselekmények elvégzésére a bíróságok számára konkrét eljárási határidőket állapítottak meg, illetve több határidőt lerövidítettek. Új intézményként bevezetésre került a bírósági ügyintéző tisztség, továbbá szélesedett a bírósági titkárok feladat- és hatásköre az eljáró bírák tehermentesítése érdekében.
Áttekintve a 2002-2006 közötti kormányzati időszak és a jelenlegi ciklus Pp.-módosításait, megállapíthatjuk, hogy átfogó és érdemi előrelépés ebben a kérdésben az elmúlt közel hét évben sajnos nem történt. Utoljára a polgári kormány volt az, amelyik átfogó módosításokkal lényeges eredményeket tudott elérni a peridőtartamok lerövidítésének tekintetében. Ennek azért van jelentősége, mert az elmondottakból látható, hogy a Horn-kormány idején megindult egy folyamat, amely a polgári kormány idején folytatódott, majd ez a folyamat az elmúlt hét évben - néhány valóban pozitív kivételtől eltekintve, mint például a cégeljárás - megtorpant, és most találkozhatunk ismét egy olyan törvényjavaslattal, amely kifejezetten a peridőtartamok rövidítése és a perek ésszerű időben történő lezárása érdekében fogalmaz meg javaslatokat.
(17.50)
Ezt a jogkereső állampolgárok érdekében kívántuk megjegyezni, hiszen vannak olyan eljárási típusok, illetve bíróságok, ahol mára a helyzet tarthatatlanná vált, illetve továbbra se szűnt meg, sőt általános az a nemkívánatos jelenség, hogy a legtöbbeket éppen a várható peridőtartam riaszt el attól, hogy követelésüket bírói úton próbálják meg érvényesíteni.
Az elmúlt években láthattunk pozitív példákat akár a cégeljárás, akár a büntetőjogi mediáció területén, amelyek jó és támogatható javaslatok voltak, ugyanakkor nem hagyható szó nélkül az elmúlt hét esztendő, amely a polgári perek területén nem tudott érdemi áttörést hozni.
A konkrét javaslatokkal kapcsolatban ugyancsak üdvözölhető az a szándék, hogy az elektronikus eljárások köre bővüljön: végrehajtási eljárás, fizetési meghagyásos eljárás. Itt is vannak azonban komoly kételyek sajnos. Egyrészt a bírósági vezetők éppen a közelmúltban, főként az elektronikus cégeljárás kapcsán több alkalommal jelezték, hogy több bíróra, titkárra, fogalmazóra és tisztviselőre volna szükség a munkateher ésszerű időn belül történő kezeléséhez.
Másrészt a bíróságok informatikai ellátottsága továbbra is komoly hiányosságokkal küzd, ugyanakkor nem látszik, hogy a törvény hatálybalépéséig honnan, milyen forrásból fogják a szükséges informatikai fejlesztéseket teljesíteni. Erről néhány hete éppen a parlamentben kérdeztem az illetékes tárcát. Ők akkor próbáltak engem megnyugtatni, és azt a választ adták, hogy ne tegyem fel ezt a kérdést többet, hiszen van megoldás, lesz pénz erre a területre. Megmondom őszintén, kétkedve fogadom ezt a választ. Ezzel összefüggésben hívjuk föl a figyelmet arra is, hogy az elektronikus eljárásokat a többségében majd alkalmazó ügyvédeknek is megfelelő felkészülési időt szükséges biztosítani.
A közjegyzői nem peres eljárások bővítését támogatjuk, a javasolt új eljárások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a bíróságok munkaterhe csökkenjen. Ki kell azonban emelni a javaslat egy jelentős hiányosságát: a javaslat nem biztosítja a bírósági eljárásokban egyébként meglévő költségmentességek, költségkedvezmények igénybevételét. Ennek főként a szakértő kirendelésére vonatkozó eljárásjogban lehet jelentősége. Nem értjük, a jogalkotó miért nem gondolt arra az egyébként létező elvre, hogy a vagyoni, jövedelmi viszonyai miatt senki ne eshessen el a jogi út lehetőségétől.
Úgy gondoljuk, hogy azok részére, akiknek a vagyoni, jövedelmi viszonyai ezt indokolják, biztosítani kell a javaslatban foglalt közjegyző előtti eljárásokban is a költségmentességet, a költségkedvezményeket, azonos módon a bírósági eljárással, az erre vonatkozó eljárási szabályokat meg kellene határozni. A közjegyző díját ilyen esetben pedig az államnak kell viselnie, amire forrást kell biztosítani a mindenkori költségvetésnek. Félő ugyanis, hogy sokan ezektől az új eljárásoktól elesnek, mert nem fogják tudni vállalni a díjak megelőlegezését.
Összességében a benyújtott javaslatot a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogathatónak, szakmailag megfelelőnek, előkészítettnek tartja, elfogadását a szükséges apró módosításokkal támogatni fogjuk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés