DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a vitában a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos kérdéshez szeretnék röviden hozzászólni, miután Szászfalvi képviselő úr a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónokaként, hogy úgy mondjam, ezt be is jelezte, bár nem beszéltük meg előre. Talán nem is tehetem meg, hogy egyáltalán nem szólok a kérdésről, de igazából más felszólalások bátorítottak fel, hogy itt néhány kérdést érintsünk.

Elöljáróban talán annyit erről a kérdésről, hogy szerintem a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos problémák átbeszélése ennek a vitának a kereteit szétfeszítené. Tehát itt most a teljesség igényével nem lehet arra vállalkozni, hogy a problémákat áttekintsük, természetesen én sem teszem.

A kérdés valóban nagyon összetett és nagyon komplikált. Különféle természetű gondokat vet fel, többek között alkotmányjogi természetűeket is, és itt hozzászólásokban a gondok felvetéséből már hallhattunk szinte egy szép kis csokrot, és Gusztos Péter képviselő úr jó néhány problémáról beszélt, amiket én természetesen megismételni nem akarok.

Biztos úr az expozéjában délelőtt előadta ennek a koncepciónak, amit kidolgoztak, a főbb vázpontjait. Ezekre se térnék természetesen ki, de három olyan szempontot szeretnék megemlíteni, amelyek megoldását nem lehet megkerülni szerény véleményem szerint ennek a kérdésnek a rendezésénél.

Az egyik az, hogy plurális választójogot nem lehet teremteni. Én 1990 óta vagyok országgyűlési képviselő, ez az ötödik ciklus, és a választójog mindig kitüntetett terület volt, amivel foglalkoztam. Részt vettem, szinte minden ciklusban fölmerült a nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletének a problémája, törvényjavaslatok is születtek ebben. A legközelebb a megoldáshoz egyébként az első ciklusban jutottunk, 1993-ban, az akkori választójogi törvény módosításának a vitájában, ahol a törvénymódosításnak az a része, ami a kisebbségek képviseletének a megoldását szolgálta volna, talán 15 vagy 20 szavazattal maradt el a kétharmadtól.

Tehát ismerem ezt a problémát, és már akkor is egy komoly kérdésként merült fel, majd vissza-visszatérő probléma volt az, hogy a választójog egyenlősége nem teszi lehetővé azt, hogy ne legyen minden magyar állampolgárnak a választások során egyenlő szavazata.

Ennek milyen megoldását választjuk, arra több variáció is, elvileg nem túl sok, de egy-két variáció rendelkezésre állhat. '93-ban azt tartalmazta a javaslat - és mondom, nagyon kevesen múlott, hogy ez bejött volna -, hogy minden magyar választópolgár pártlistára vagy kisebbségi listára szavazhatott volna. Tehát egy választási kényszer elé került volna, és ez lett volna az a szűrő akkor - hiszen nem volt még olyan regisztráció, kvázi regisztráció sem, önbevalláson, önnyilatkozaton alapuló, mint ami most van kisebbségi önkormányzati választásoknál. Ez jelentette volna a szűrőt és a biztosítékot az etnikai mivolt önkéntes megvallásával való visszaélésekkel szemben.

(17.00)

Emlékszem rá, hogy nem tetszett a kisebbségek java részének ez a megoldás, mert ők azt szerették volna, hogy három szavazatuk legyen: egyéni jelöltre, pártlistára is meg kisebbségi listára is. De nem megyek tovább részletekbe, csak jelzem, mert ez alapvető elvi kérdés. A választójog egyenlősége nem teszi azt - meggyőződésem szerint - lehetővé, hogy magyar állampolgár és magyar állampolgár között a leadható szavazatok számában aszerint lehessen különbséget tenni, hogy a többséghez vagy valamelyik nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozik. Tehát ezt mindenképpen valamilyen formában meg kell tudni oldani, ha népképviseleti parlamentben, azaz a jelenlegi egykamarás parlamentben akarjuk a megoldást.

Itt teszem hozzá, hogy egy felsőházi típusú második kamarában a választójog egyenlősége a második kamara természeténél fogva nem vagy nem így merül fel, ott ezt a kérdést sokkal egyszerűbb rendezni. Ha már ez szóba került, teljes mértékben osztom Szászfalvi képviselő úrnak azt az utalását, hogy igazán könnyen a kérdés egy második kamarában lenne megoldható, egy korporatív jellegű elemként. Jól tudjuk természetesen, hogy a politikai akarat ettől nagyon messze van, és akkor még optimistán fogalmaztam. Ez az egyik elem.

A másik, ami felmerült többször ötletként, gondolatként, hogy legyen az önkormányzatoknak delegálási joguk. Mert itt volt probléma azzal is, amit Gusztos Péter képviselő úr jelzett, a kedvezményes szavazatszámoló mandátumszerzés. Ezt egyébként a pozitív diszkrimináció alkalmazása alapján még alkotmányosan valamilyen formában illeszthetőnek tartom, akár a választójogi egyenlőség elvéhez, mert két versengő elv van, bár elfogadom, hogy ez is egy vitatéma. De e miatt a probléma miatt merült fel az, hogy az önkormányzatok delegáljanak. De megint csak azt kell hogy mondjuk, hogy egy népképviseleti jellegű parlamentben, egy ilyen egykamarás parlamentben, mint a mienk, a képviselők egységes, demokratikus legitimációjába nem illeszthető a delegálás elve. Delegálni megint csak egy második kamarába lehet, ha ilyen van.

A harmadik ötlet gondolata pedig egy kicsit összekapcsolódott ezzel, hogy a delegálás mennyire nem illeszthető. Olyan gondolat volt, hogy jó, akkor ellensúlyozzuk a delegálás elvét azzal, hogy ne legyen szavazati joga a nemzeti és etnikai kisebbségi képviselőnek. Ezt a biztos úr a szószéken - szerintem nagyon helyesen - elvetette. Mert - bocsánatot kérek a profán hasonlatért - a lekváros tészta lekvár nélkül nem lekváros tészta, a képviselő szavazati jog nélkül nem képviselő. Tehát ha kvázi ezt gondolnák megoldásként, akkor tévúton vagyunk, akkor nem teljesítettük azt a követelményt, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi képviselők parlamenti képviselete megoldódjék.

(Az elnöki széket Dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Szíves engedelmükkel ezt itt befejezem, mert még egyszer úgy gondolom, hogy a téma túlfeszíti egy ilyen jelentés kereteit. De jelezni akartam, jelezni szerettem volna azt, hogy valóban komoly nehézségek vannak, és itt most alapvetően és döntően alkotmányjogi természetű nehézségekre utaltam, de a kérdés egyébként is elég bonyolult és összetett kérdés.

Azzal foglalnám össze a véleményemet, hogy egy egykamarás parlamentben ez nagyon-nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Nem lehetetlen megoldani, de nagyon-nagyon nehéz. A Kereszténydemokrata Néppárt természetesen kész minden ilyen természetű egyeztetésben részt venni, de ezeknek az elveknek a szem előtt tartása - úgy gondolom - nem lesz mellőzhető az egyeztetések során sem.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu