GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engem is a parlamenti képviselet ösztökélt arra, hogy reagáljak arra, amit Salamon képviselő úr elmondott.

Teszem ezt azért, mert a hosszú parlamenti gyakorlatomban egy időszakban foglalkoztam emberi jogi és kisebbségi kérdésekkel. Hadd mondjam azt, képviselő úr, és erre biztatnám magunkat is, hogy a kisebbség egy speciális helyzet, és ezt a speciális helyzetet csak különleges szabályokkal tudjuk kezelni. A kérdés, hogy mi, akik a többséget pillanatnyilag alkotjuk, képesek vagyunk-e engedményeket tenni annak érdekében, hogy a kisebbségek megjelenjenek.

Teszem ezt azzal a megjegyzéssel, hogy akkor mind a 13 kisebbség azt mondta, hogy számukra az, hogy beülhessenek a parlamenti patkóba, és egy törvényjavaslatnál elmondhassák a véleményüket, sokkal fontosabb, mint az, hogy gombot tudnak nyomni vagy sem. Mert úgyis tudják, hogy a többséggel szemben - még ha mind a 13-an azonos platformon vannak is - akkor sem tudnak érdemi eredményt elérni. Tehát erre biztatnám magunkat, hogy igenis, legyen bátorságunk a különleges helyzetet szabályozni, mert ha mindig az általánosra hivatkozunk, akkor ők soha nem jutnak be ide a parlamenti patkóba úgy, hogy hivatalos képviselők legyenek.

A másik dolog, amiről Pettkó képviselő úr beszélt. Meglehetősen távolinak érzem, hogy Magyarországon kétkamarás parlament legyen. Tehát ez azt jelenti, hogy megint csak egy távoli lehetőséget kínálunk. Ez nekem inkább azt jelenti, hogy megint nem kell tenni semmit, majd várunk valamire, majd ha egyszer lesz többség a kétkamarásra, majd akkor lesz. Nem, szerintem a dologgal van értelme foglalkozni, együtt a kisebbségekkel, és azzal, amit az ombudsman felvállalt és közvetít ebben a kérdésben, látok lehetőséget arra, hogy ezt megoldjuk belátható időn belül.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu