TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem két percre lehetőséget a megszólalásra, mert igazán nagyon nagy gesztus, hogy a parlamenti pártok mindegyike azt mondja, hogy szükség van arra, hogy a kisebbségi parlamenti képviselet elérje célját, és bevezetésre kerülhessen.

Mégsem értem azt, hogy a másik oldalról pedig azt látom, hogy megvonjuk azt a lehetőséget, amit adott a törvény a kisebbségeknek. Itt a kedvezményes mandátumra gondolok. Azt gondolom, abban kellene elsőként nagyon nagy mértékben egyetértenünk, hogy azt a lehetőséget, amit elvettünk - és közösen vettük el, mert ugye, 2005-ben szűnt meg ez a lehetőség a törvény alapján, hogy a kedvezményes mandátum kioszthatóvá váljon 2006-ban -, azt gondolom, a parlamentnek van egy határozata, amit be kellene tartanunk. Mégpedig ez a határozat arról szól, hogy a parlament rövid időn belül vissza fogja hozni azt a törvényi szabályozást, amely lehetővé teszi a kedvezményes mandátumok bevezetését.

Tehát azt gondolom, fontos a parlamenti képviselet megjelenítése, de párhuzamosan ne felejtsük el, hogy van egy ilyen parlamenti határozat, amely befolyásolhatja azt, hogy az alulról jövő építkezést tudja kezdeményezni. A legnagyobb kisebbségről van szó.

(17.10)

Ahhoz, hogy ott igazán a parlamenti szerepvállalások nagyon nagy mértékben erősödjenek, nagyon fontos lenne, mondjuk, a helyi önkormányzatokban ott lenni. Ezt azért is mondom, mert jelen pillanatban a 3200 település 5 százalékában nincsenek kisebbségi képviselők, és továbbmennék, a bizottságaikban sincsenek képviselők. Tehát nem lehet 10-15 százaléknál többet mondani, ahol az önkormányzati bizottságokban ott lennének a roma származású vagy a kisebbségi bizottsági képviselők.

Ezért tehát azt gondolom, azzal a versenyhelyzettel, hogy a kedvezményes mandátum lehetősége megvolt, megfosztottuk őket attól, hogy a bizottságban is ott legyenek, és politikai állásfoglalásokat tegyenek. Ezért tartanám fontosnak azt, hogy ezzel a kérdéssel újra foglalkozzunk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu