ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Valóban, a kisgyerekkori fejlesztés kiválóan alkalmas arra, hogy ezen a példán keresztül is bemutassuk azt, hogy hogyan kapcsolódnak össze a jogszabályi változások, a pénzügyi források vagy éppen a szakmai fejlesztések.

Hadd emeljek ki néhány elemet! Például, ha arról beszélünk, hogy az óvodában hogyan kívánjuk növelni a részt vevő gyerekek számát, ez fontos, hiszen ma pont azok a gyerekek maradnak ki az óvodáztatásból, akik a legnehezebb szociális helyzetben vannak. Ennek meg bizony az a következménye, hogy mire az iskolába kerülnek, már nagyon komoly hátrányokkal küzdenek.

De itt, a parlamenti vitában is elhangzott, hogy ez nem egy egyszerű dolog, ehhez sok mindenre van szükség. Szükség van arra, hogy ösztönözzük azokat a családokat, akik ilyen halmozottan hátrányos helyzetűek, hogy vigyék a gyereküket óvodába. Erről szól az óvodáztatási támogatás. Szükséges, hogy elég óvoda legyen fizikailag ahhoz, hogy ezeket a gyerekeket fogadni tudja. Ehhez szükséges a regionális operatív programokban elkülönített óvodai fejlesztésre szolgáló összeg. Szükséges, hogy legyen pénz ezeknek az óvodáknak a működésére. Ennek a költségvetésben teremtjük meg a feltételeit. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Szükséges az, hogy többletjövedelmet kapjanak azok az óvónők, akik hátrányos helyzetű gyerekkel foglalkoznak. Ennek a bérrendszerben vannak garanciái.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu