BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Államtitkár Asszony! Ismét elmondom, olyan gyermekekről van szó, akik ugyan mozgáskorlátozottak, de egyébként értelmileg teljesen egészséges gyermekek, akik általános vagy középiskolába járnak. Tehát normál általános, normál középiskolába. Nem speciális iskolába, nem gyógypedagógiai intézménybe, hanem normál általános iskolába. Ez pedig nem szerepel sem a törvényben, sem a végrehajtási rendeletben. Én ezt a kérdést nem véletlenül vetettem fel. Szülők kerestek meg ezzel a problémával, hogy nap mint nap hordják egyik településről a másikra, faluból a városba a gyermekeiket, és az utazási költségtérítést elutasítják, mert ez nem szerepel a törvényben.
Tehát én azt kezdeményezem és azt kérem, javaslom, hogy amennyiben ehhez benyújtjuk a törvénymódosító javaslatunkat, akkor önök ezt támogassák, mert egészen addig elutasítják a szülők ilyen irányú kérését. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés