DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Ön sokakat érintő kérdést vetett fel, mint ahogyan ön ezt említette is. Minden bizonnyal ön előtt is ismert, hogy képviselőtársa, Molnár Gyula, aki egyúttal a TÖOSZ elnöke is, benyújtotta a hiányolt törvényességi felügyelet megteremtését szolgáló új törvényjavaslatot.
A törvényjavaslat 17. §-a fogalmazza meg a törvényességi felügyelet létrehozásának javaslatát, amit az ügyészség a társadalmi szervezetek felett gyakorolt felügyeletéhez hasonlóan el tudna látni. A lakásszövetkezeteknél egyébként nincs gond, a törvényességi felügyeletet a cégbíróság gyakorolja.
Indokolt az új törvényi szabályoknak mielőbb hatályba lépniük. A kormány a kérdés komplex szabályozásán dolgozik, amelyet a lakáskódex keretében kíván rendezni. Ez ad majd választ azokra a kérdésekre is, amelyek a jelenleg hatályos három külön törvény, a társasházi, a lakásszövetkezeti és a lakásbérleti törvény gyakorlati alkalmazásában gyakori jogvitákat hoznak létre. Ebből következően a társasházakat, a lakásszövetkezeteket és az ilyen lakóépületekben élők együttélési viszonyait is biztonságos törvényi keretek megteremtésével szabályozni kell.
Egyetértek a képviselő úrral, hogy a felvetett kérdés megoldása szükséges és rendkívül időszerű. Most alakítjuk ki a kormány álláspontját az érintett törvényjavaslatokkal kapcsolatban. Ehhez az átfogó, összetett és több területet érintő munkához kérjük és szívesen vesszük a téma iránt érdeklődő, elkötelezett képviselők szakszerű, szakmai javaslatait; most még időben van, be lehet építeni. Úgy gondolom, érdemes ezen gondolkodni, és érdemes közösen megtalálni a legjobb megoldást.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés