DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.-ért sokan aggódnak, úgy a nemzetközi, mint a hazai szakmai körökben; aggódnak az ott dolgozók és mindazok, akik elkötelezettek nemzeti értékeink iránt.
Ennek az aggodalomnak sajnos van alapja, mivel nem ismert a kormány világos álláspontja. Bizonytalanságot okoz egyrészt az, hogy a ménesbirtokkal, illetve a Bábolna Zrt.-vel kapcsolatban az utóbbi években sorozatosan láttak napvilágot botrányos hírek, másrészt az, hogy egyre inkább elveszíti a működésének alapjait a ménesbirtok.
A botrányok bizonyára ismertek, néhányat említek csupán meg. Volt vagyonkezelői jog megpályáztatásával kapcsolatos botrány 2006-ban, majd 2007-ben. 2007-ben 240 hektár bábolnai termőföldet adtak el, amely ügyletben a hírek szerint strómanok szerepeltek. Az ügy pikantériája volt, hogy a pályázó bábolnai önkormányzat vezetője, polgármester asszonya, képviselőtársunk a hírek szerint az ellenérdekelt felet segítette, aki győztes is lett. Beszélhetünk még a kerteskői privatizációról, amely külön rémtörténet, vagy a szendrői földek kálváriájáról, az akörül bonyolódó lobbiérdekekről.
A botrányoknál sokkal súlyosabb gondok is sújtják a ménesbirtokot. Tudomásom szerint eddig még nem hajtották végre a vonatkozó kormányrendeletet, amely a ménesbirtok finanszírozhatóságához szükséges földterületet biztosította volna, pedig ez a kormányrendelet immár hamarosan kétéves születésnapját fogja ünnepelni.
A nemzetközi és hazai szakmai körök közfelháborodására váratlanul eltávolították Rombauer Tamást, a ménesbirtok ügyvezető igazgatóját, aki az elmúlt években fokozatosan faragta le a ménesbirtok veszteségeit, és kiváló szakmai munkát végzett. Ezért aztán elmaradtak különféle konferenciák. Tudomásom szerint Dióspuszta szakmai vezetése is "lefejeződött", távozásra késztették a ménesvezetőt, a művezetőt.
Végül változás történt a lovas szakiskolát fenntartó alapítvány élén, ami bizony felveti annak kérdését, hogy milyen lesz az iskola jövője, milyen elképzelések születnek az új vezetésben.
A törvény a ménesbirtok eladását tiltja, de rossz vagyonkezelői döntések darabjaira szedhetik, és ilyen döntések után darabjaira hullhat szét az, amit kétszáz év alatt létrehoztak.
Tisztelt Miniszter Úr! Időben szólunk. Veszélybe kerülhet a nemzeti örökségünk, a páratlan lóállomány, az építészeti érték és mindaz a pótolhatatlan szakmai eredmény, amelyet itt elértek. Ezért kérdezem miniszter urat, hogy mi a szándéka a kormánynak a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.-vel.
Miért hagyják bizonytalanságban az ott dolgozó mintegy 110 embert? Végül mi lesz a sorsa a kiváló eredményeket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) felmutató Pettkó-Szandtner Szakiskolának?
Várom szíves válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés