DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Őszintén szólva nem tudom, hogy a képviselő úr pontosan milyen megbízható információkból állította össze interpellációját. Feltehetően újsághírekre alapozott bizonyos esetekben, mert úgy gondolom, hogy olyan kijelentéseket tett az interpellációjában, amelyek bizonyosan nem állnak összhangban a valósággal.
Én nem tudok olyan folyamatról, amely folyamatra a képviselő úr utalt a hozzászólásában, miszerint módszeresen faragták volna le a Ménesbirtok Kft. veszteségeit. Sajnos igen jelentős veszteségeket termelt a Ménesbirtok Kft. az elmúlt években. Csak úgy tudta fenntartani működését, hogy az állami tulajdonos minden évben jelentős összeggel segítette a működését. Ez így van ebben az évben is, hozzá kell tennem, 180 millió forint volt már az az összeg, amellyel 2008 első félévében az állami tulajdonos tulajdonosi segítséget nyújtott ennek a társaságnak.
Ezen túlmenően kapott egy nagyon jelentős többletfeladatot is. Furcsállom, hogy ezt a képviselő úr nem említette meg, hiszen ez nyilvánvalóan szembemegy azzal a folyamattal, amit a képviselő úr megpróbált itt felvázolni. Egy nagyon jelentős feladatot kapott, hiszen a Bábolna Zrt.-vel megszűnt földhaszonbérleti szerződés kapcsán kényszerhasznosítóként ez a bizonyos társaság lett kijelölve azon földek ez évi hasznosítására, amely földek korábban a Bábolna Zrt.-nél voltak használatban bérleti szerződés alapján. Úgy gondolom, ez egy olyan jelentős feladat, amely jelentős feladat mutatja, hogy az állam számára egy fontos társaságról van szó.
Ráadásul ebben a feladatban az állam egy meglehetősen nagy összegű segítséget is nyújtott a feladat végrehajtásához, hiszen több száz millió forintos támogatást is biztosított a társaságnak ahhoz, hogy ezt a bizonyos kényszerhasználói feladatát megfelelő anyagi források birtokában hajthassa végre a kft.
(14.30)
Azt tudom mondani képviselő úrnak röviden válaszolva, hogy a kormány szándéka világos és egyértelmű, az érvényben lévő jogszabályi követelményeknek megfelelően kívánja működtetni - úgy fogalmazok, hogy lehetőleg minél hamarabb nem veszteséggel vagy a lehető legkisebb veszteséggel - ezt a társaságot. Nem lehet ugyanis tartósan arra berendezkedni, hogy még ha bármilyen fontos lóállomány is van ott, ha bármilyen fontos nemzeti értékek is vannak ott, de az állam több száz millió forinttal járuljon hozzá minden évben a társaság működéséhez, mint ahogy az előző években ezt el kellett viselnie az állami tulajdonosnak. Tehát azt tudom mondani, hogy az a célunk, hogy az érvényes szabályok betartásával, de eredményesen működő társaság legyen. Szerintem ebben nem volt véleménykülönbség annak idején közöttünk, amikor a társaság létrehozására sor került. Mindenki bízott abban, hogy a társaság az eredményes működést is biztosítani fogja tudni, sajnos eddig ez nem sikerült.
Úgy ítélem meg a rendelkezésemre álló információk alapján, hogy a társaság szakmai vezetése biztosított. Azokban a megfogalmazásokban, amelyeket képviselő úr használt e tekintetben, nem tudok semmifajta olyan valós tényről, ami ezeknek megfelelne. Ráadásul képviselő úr fogalmazásával ellentétben korábban a társaság vagyonkezelésre meghirdetett pályázat azért nem lett eredményesnek minősítve, mert a beadott pályázatok nem voltak kellően jó pályázatok ahhoz, hogy az állam ilyen vagyonkezelői szerződést köthessen az akkori pályázókkal. Azaz én nem tudok semmifajta külső nyomásról vagy bármilyen, a sajtóban megjelent hírről, ami ezt a szakmai döntést annak idején befolyásolta volna. Ezért most is úgy gondolom, hogy helyes döntést hozott a vagyonkezelő az akkori pályázat eredménytelenné nyilvánítása ügyében.
Úgyhogy szeretném önt megnyugtatni, hogy a társaság létrehozásakor meghirdetett szándékoknak megfelelően kívánjuk a jövőben is működtetni. Bízom abban, hogy mind kevesebb állami hozzájárulással remélhetőleg a nyereséges társaságot az állam a későbbiek folyamán is így fogja működtetni.
Köszönöm figyelmüket, és kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés