DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném rögzíteni, hogy képviselő úr információjával szemben nekem nincs arról tudomásom, hogy bármilyen csoport, bármilyen ország képviseletében bárki is megkereste volna Magyarországot, hogy ebbe vagy abba a lobbiba lépjen be, és ezt vagy azt a lobbit támogassa. Azért szeretném ezt egyértelművé tenni, mert képviselő úr mint tényt említette ezt az interpellációjában. Hozzánk ilyenfajta kérés, ilyen igény nem érkezett. Tény és való ugyanakkor az, hogy ebben a kérdésben igen jelentős vita zajlik jelen pillanatban az Európai Unión belül. Volt olyan bizottság, amelyben nagyon szoros szavazattal, 25:22 szavazati többséggel az egyik javaslat nem kapott többséget, majd pedig a másik javaslat szoros többséggel ment át.
Azt tudom mondani képviselő úr interpellációjára, hogy Magyarország gondosan megvizsgálja az összes olyan körülményt, amelyet ebben a kérdésben meg kell vizsgálnia. A kormánykabinet ülésére elkészült a kormány előterjesztése az MVM szétválasztása ügyében, ezt az előterjesztést a kormánykabinet természetesen meg fogja tárgyalni, ezt követően a döntés meg fog születni kabinetszinten. Tudjuk ugyanakkor azt, hogy június elején az európai energetikai miniszterek tanácsában ez a téma napirenden lesz, mint ahogyan feltehetően a mostani előrejelzés szerint az Európai Tanács ülésén, június második felében is napirenden fog szerepelni ez a kérdés. Azt is tudjuk, hogy nem elég a kormány- és államfők véleményét ebben a kérdésben közös álláspontra hozni, szükséges még, hogy a parlamenttel történő egyeztetés is eredményt hozzon. Erre nyilvánvalóan valamikor ennek az évnek a második felében fog majd csak sor kerülni, és ott születik meg a döntés.
Biztosíthatom képviselő urat arról, hogy ebben a kérdéskörben a kormány álláspontja az eddigiek során körültekintő döntés-előkészítést tartalmaz, a magyarországi áramfogyasztók érdekeinek szem előtt tartását tartalmazza, és azt tartalmazza, hogy Magyarországon kialakuljanak azok a piaci viszonyok, amelyek biztosítják, hogy a későbbiek során ne legyen hátrányos semmilyen vállalati szervezet, semmilyen vállalati konstrukció a magyarországi áramárak kordában tartása érdekében. Azt tudom mondani, hogy Magyarország nem fog olyan döntést hozni, ami ellentétes lenne az Európai Unió által elfogadott elvekkel, azokkal összhangban lévő döntést fogunk hozni, nyilvánvalóan azt követően, ha megismerjük, hogy ezekben a kérdésekben milyen típusú döntési lehetőségei vannak az európai uniós tagországoknak.
Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy Magyarország, mint ahogyan más kérdésekben sem, ebben a kérdésben sem kíván egyik vagy másik lobbicsoport tagjává válni, egyik vagy másik lobbicsoport érdekeinek megfelelően ilyen vagy olyan voksot letenni. Ezért azt tudom mondani, hogy a kormánykabinet döntését követően, illetve a június elejére tervezett energetikai miniszteri tanácsülés álláspontját figyelembe véve bizonyosan a kérdésben alkotandó végső álláspontunkkal meg fogjuk várni az Európai Tanács ülését, amely ebben a dologban a ma lehetséges három változat közül valószínűleg valamelyik változat mellett többségi álláspontot fog elfogadni.
(14.40)
Hangsúlyozom, még ekkor sem vagyunk a folyamat végén, hiszen pontosan tudja a képviselő úr is, hogy ebben az esetben is még szükség van az egyetértés kialakítására az Európai Parlamenttel, és ez nagy valószínűséggel csak az őszi időszakban fog bekövetkezni. Mi úgy tervezzük, hogy az Európai Tanács ülését követően idén nyáron a magunk döntését ebben a kérdésben meghozzuk az imént elmondott legfontosabb elvek alapján, azaz a piacot erősítő, az MVM értékét növelő döntést kívánunk hozni, az új tulajdonosi programban szereplő társaság tőzsdei bevezetését megalapozó döntést kívánunk hozni, és mindezt figyelembe véve olyan döntést, amely összhangban van az Európai Unióban elfogadott elvekkel.
Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
(A jegyzői székben V. Németh Zsoltot
Móring József Attila váltja fel.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés