GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Ami az árrést illeti, itt sok minden elhangzott: százalékok, nagykereskedő, patikus. Arról nem beszéltünk, hogy a maximált árrés azt a célt szolgálja - többek között -, hogy ha olcsóbb egy gyógyszer termelői ára, akkor a beteg olcsóbban is tudja megvenni, és a szankció ezért van ott ebben a törvényben. Ennek a megváltoztatását mi nem tudjuk elfogadni.
A patikaliberalizációt illetően említette, hogy 247 gyógyszertár - és ennek kétharmada városban - nyílt. Igen, de ezek országos lefedettséggel vannak, több mint a fele vidéken nyílt meg. Ennek a korlátozását vagy visszavágását vagy a további patikaalapítás szigorítását megint csak nem tudjuk elfogadni.
Úgy látjuk, hogy ezek az intézkedések a versenyt szolgálták, a verseny pedig sok helyütt árcsökkenést eredményezett, és a legtöbb helyütt rászorította a szolgáltatást nyújtókat, hogy valóban szolgáltatást nyújtsanak. Magyarul, mondjuk, kedvesebbek legyenek azokkal az ügyfelekkel, akik vásárolni betérnek a patikába. Erről az útról nem visszafordulni szabad, hanem ezt erősíteni kellene a továbbiakban. Meggyőződésünk szerint az egészségügyi miniszternek nem a patikuslobbi érdekeit kell szolgálnia ebben a kérdésben.
A választ nem tudom elfogadni. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés