DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a filmtörvény kapcsán az első gondolatnak mindenképpen politikai gondolatnak kell lenni, amely úgy hangzik, hogy nem elég egy konszenzust megteremteni, a konszenzust meg kell tudni őrizni is. Akkor, amikor ez a törvény született, gondolom, hogy nagyon példaértékű volt; zárójel: a mai viszonyok között azt gondolom, még inkább példaértékű lehetne, ha nemcsak valamikor konszenzust teremtettünk, hanem abban, ami alapvető nemzeti érdek és nemzeti kérdés, a konszenzust meg is tudjuk őrizni. Törekedtünk erre, törekedtünk a médiatörvény kapcsán is, sajnálatos, hogy kormányzati erők megakadályozták, hogy adott esetben a médiatörvény ötpárti aláírással megtörténjen a múlt hét szerdán.

Törekednénk a filmtörvény kapcsán is, ha nem kellene átélnünk azt a parlamenti demokráciát megszégyenítő eljárást, amikor a filmtörvény módosítását előre nem jelezve a bizottsági ülésen vesszük napirendre azzal a kéréssel, amely elhangzott a bizottsági ülésen, hogy lehetőleg módosító indítványt ne adjunk be hozzá. Bocsánatot kérek, ez túlmutat egy törvényalkotási technikán, ez túlmutat egy jogalkotási technikán, ez már olyan kérdéseket vet fel, amelyek a demokrácia alapkérdései.

Nem viselkedhet úgy egy kormány, és nem tehet ilyen kérést a parlamenti képviselők irányába, a választott képviselők irányába, kivéve akkor, ha ebben az egyeztetési eljárásban az ellenzéki képviselők nem voltak kiszorított helyzetben, kivéve akkor, ha a minisztérium a törvényalkotás folyamatában az ellenzéki pártokkal is egyeztetett volna. Ha ebben egyezség született, akkor bizonyos nemzeti érdekekre való hivatkozással és a gyorsaságra való hivatkozással, azt gondolom, hogy lehetséges ilyen kérést a képviselők felé indítványozni.

(10.50)

Ha teljes a konszenzus ebben a kérdésben, akkor azt gondolom, hogy korrekt és demokratikus államban is megengedhető az ilyen kérés. Ennek hiányában, amikor parlamenti bizottsági ülésen találkozunk először ezzel a törvénnyel, azt gondolom, hogy az ilyen kérést vissza kell utasítani.

Persze, megmondom azonnal, hogy ez egy csapdahelyzet. Csapdahelyzet, mert ha a normaszöveget nézem, akkor a filmtörvény végéből kellene kiindulnom, illetőleg a módosítás végéből, ami a hatályba léptető rendelkezéseket jelenti. Melyik az a képviselő, aki magára vállalja annak a felelősségét, hogy adott esetben az ő módosító indítványa kapcsán a 2008. január 1-je után indult eljárásokban azért nem jut valaki állami támogatáshoz vagy pénzhez, vagy nem készülhet el egy műalkotás, mert módosító indítványokkal nem értett egyet az előterjesztéssel? Azt gondolom, hogy ez az igazi csapdahelyzet. Nem lehet ilyen helyzetbe hozni képviselőket, akár ellenzéki, akár kormánypárti képviselők.

Ennek ellenére engedjék meg, hogy kifejezzem a tamáskodásomat ezzel kapcsolatban is. Hiszen milyen biztosíték van arra, hogy a brüsszeli bürokrácia vajon még ebben az évben ezt a törvényt bármilyen formában jóváhagyja? Akkor itt van egy olyan helyzet, amit úgy tettünk, mintha megoldanánk, tettünk egy látszatcselekvést, és a valóságos megoldás pedig hiányzik.

Ha igaz, hogy 2007. márciusban terjesztettük először Brüsszel elé ezt a kérésünket, hogy a filmtörvénnyel kapcsolatban milyen eljárások lehetségesek, és 2008 márciusáig nem született válasz, vajon a parlamenti képviselőnek milyen biztosítéka van arra, vagy ennyire gyenge a magyar kulturális diplomácia Brüsszelben? Akkor ezt a kérdést kell komolyan felvetni.

Van persze egy másik tartalmi kérdés is, és éppen a csapdahelyzet miatt. Megmondom őszintén, sokat gondolkoztam, ennek ellenére azt gondolom, hogy a magunk részéről, tehát a KDNP részéről nem fogunk módosító indítványt benyújtani, függetlenül attól, hogy magát az eljárást nem tartjuk korrektnek, függetlenül attól, hogy nagyon sok kérdést föl kell tennünk most és itt ezen a helyen. Remélem, hogy egyszer majd választ kapunk rá.

Minden olyan rendszernek, amely valamifajta pontozási rendszert vezet be, tehát a kulturális tartalom meghatározása tárgyában, ha az ember figyelmesen megpróbálja végigolvasni, akkor ki kell hogy derüljön, hogy melyek azok az értékek, amelyek prioritást kapnak az adott kulturális kormányzat szempontjából, illetőleg az értékelés szempontjából. A kérdésem a következő: vajon ez a pontozási rendszer, amit itt a törvényben találunk, megfelel-e a magyar filmiparban kialakult jelenlegi struktúráknak és állapotnak? Ezek a súlyozások milyen érdekeket szolgálnak, megfelelnek-e annak az érdeknek, amely a magyar nemzeti érdekeknek az érdekérvényesítését viseli?

A másik ilyen kérdés, ami alapvető normakérdés, hogy amikor egy jogász vagy egy jogalkalmazó azt olvassa egy törvényben, hogy majd felhatalmazást kap a miniszter a részletes szabályoknak a megalkotására, akkor a magyar nyelv szabályai szerint azt feltételezné, hogy a törvény az alapszabályokat rendezi, és annak a részleteinek a kifejtésére van a rendeleti jogalkotás. De úgy tűnik, mintha a kisebbségi kormányzásra készülvén ez a törvény akként született, hogy olyan széles körben ad rendeleti szabályozásra lehetőséget, anélkül, hogy az alapkérdéseket magában a törvényben rendezné, ami bizony fölvet kérdéseket. Ez visszavezet az előbbi kérdésre, merthogy a filmtörvény hatályosulása során, ahogy Jánosi képviselő úr fogalmazott, a törvény betűjével lehet élni és lehet visszaélni, ha ebben valamifajta, úgy tűnik, a vita során nem volt olyan, aki vitatta volna, hogy lehetségesek visszaélések a filmtörvény betűjével, akkor az a kérdés, hogy jó-e az a törvény, amely a kontrollálás lehetőségét nem biztosítja.

Nem Petition of Rights, alázatos kérelemmel bizottsági ülésen talán napirendre tűzhetnénk, nem ez az igazi biztosíték, hanem törvényi biztosítékok vannak-e arra nézve, hogy a filmtörvény hatályosulása során valóban azok az alapvető célok, amiért a konszenzus létrejött, és amiért a filmtörvény létrejött, valóban érvényesülnek a gyakorlat során. Erre magának a törvénynek kellene a kontrollrendszert kiépíteni, és a törvénynek kellene biztosítani azt a rendszert, ami biztosítja, hogy a törvény hatályosulása után a lehető legkisebb visszaélés lehetősége legyen meg. De olyan törvénynél, ahol ilyen széles körű rendeletalkotást ad anélkül, hogy az alapelveket megfogalmazná a törvényben, ha nincsenek meg ezek a törvényes garanciák, akkor azt gondolom, hogy továbbra is egy olyan törvénnyel kell együtt élni, amely törvény alkalmat fog adni a jövőben is az ilyen típusú visszaélésekre.

Ezért azt gondolom, hogy a hatályba léptető rendelkezések miatt közös érdekünk az, hogy az itt elhangzottakat továbbgondoljuk, közös érdekünk az, hogy a konszenzusteremtés mellett a békesség megtartására törekedjünk, azonban mindenkinek saját területén és saját illetékességében le kell vonni a következtetéseket. Nevezetesen, azt gondolom, ha egy ilyen nemzeti érdekről van szó, amely nemzeti érdekeket a brüsszeli bürokráciával és a brüsszeli szabályokkal szemben és mellett kívánjuk érvényesíteni, akkor elvárható magatartás, hogy ebből a folyamatból, ebből a törvényalkotási folyamatból ne rekesszék ki az ellenzéket, ne zárják ki az ellenzéket, tudniillik ez feltétele annak, hogy akkor ezt a vitát a törvényalkotás folyamatában tudtuk volna, tudnánk bonyolítani.

Természetesen akkor, amikor ezeket a kételyeimet hangoztatom, azt gondolom, hogy a jövőre nézve ajánlottam föl az együttes gondolkodást a magyar filmipar érdekében, ugyanakkor nem feltétel nélkül, hiszen úgy vélem, hogy közös érdekünk, hogy a törvény betűjével élni lehessen, és ne visszaélni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu