DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ez a törvényjavaslat úgy indult eredetileg, hogy nem lesz itt különösebb vita rajta. Látjuk, hogy az első vitaszakaszban is felmerült egy kérdés, amely vita tárgyát képezi. A második vitaszakaszban általam előterjesztett módosító indítványok szerepelnek, az ajánlás 2. és 3. pontjában lévők, amelyekről nagyon röviden szót kell ejtenem.

Az ajánlás 2. pontjában szereplő módosító indítványom a törvényjavaslat logikájának a következetes végigvitelét szorgalmazza. Ugyanis a törvényjavaslat a jelenlegi formájában a választási bizottság tagjai számára nem biztosítaná azt a kettősséget, amely a törvényjavaslat alapfilozófiája, az eskü, illetve a fogadalom kettősségét. Ott a jelenlegi szöveg továbbra is csak esküről beszélne. Ezt a megoldást következetlennek tartjuk. Ha az Országgyűlés valóban abba az irányba lép, hogy más megoldandó jogi problémák mellett - mert azért hadd tegyem hozzá, e törvényjavaslat okát egy alkotmánybírósági határozat tartalmazza, az Alkotmánybíróság rendelkezett akként, hogy nem lehetséges, hogy a különböző esküformulák a Házszabályban szerepeljenek, alapvetőn ezt az alkotmányossági kérdést kívánja megoldani ezt a törvényjavaslat -, tehát ha már arra szánja el magát a törvényjavaslat, hogy az eskü és a fogadalom kettősségét megerősíti a magyar jogban elnevezés szerint is, hozzáteszem gondolatjelben, de facto ténylegesen ez a kettősség jelen van, itt minden eskütételen ezt látjuk, de ha ezt megerősíti elnevezésében is ez a törvényjavaslat, akkor legyen következetes, és akkor ez valósuljon meg a választási bizottság tagjait illetően is.

Tegnap az alkotmányügyi bizottságban valamiféle olyasmi érvelést hallottunk a kormánypárti oldalról, elzárkózva az én mostani felvetésemtől, hogy tulajdonképpen erre azért nincs szükség és lehetőség, mert a választási bizottság tagjaira nézve nem ez a törvény fog rendelkezni. Nem egészen világos még most sem számomra, hogy akkor melyik, és egyáltalán hogyan lesz rendezve ez a kérdés. Ez tehát az egyik módosító javaslatom kapcsán a mondanivalóm.

A másik módosító javaslat pedig a helyi önkormányzati képviselők, illetőleg polgármesterek tekintetében merül fel. Ott is egyrészt ez a kettősség kérdése az egyik eleme e módosító javaslatnak. A másik pedig az, hogy a mostani törvényjavaslat szerint, ha az önkormányzati képviselő vagy polgármester nem teszi le az esküt, akkor ennek semmi joghatása nincs, jogait továbbra is gyakorolhatja. Ezt nagyon furcsának tartom. Ha szabad, akkor előttünk mintaként a saját jogi státusunk áll. Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény világossá teszi, hogy ha a képviselő nem teszi le az esküt, akkor nem gyakorolhatja a képviselői jogait, és addig mellesleg tiszteletdíj sem jár neki. Nem értem, hogy miért kell ennek máshogy lennie az állami élet más szféráiban. A válasz az volt az alkotmányügyi bizottságban erre a felvetésre, hogy hát úgyis abban a feltételezésben vagyunk, hogy az esküt úgyis leteszi mindenki. Ez kétségtelenül így van, de a jogszabály szintjén - és ennek szerintem elvi és szimbolikus jelentősége van - világossá kell tenni szerintem, álláspontunk szerint, hogy az eskü vagy fogadalomtétel elmaradása a jogok gyakorlását akadályozza, különben teljesen kiüresedett és semmitmondó formulává válik az eskü vagy fogadalom, amelynek, úgy gondolom, így nem lenne már értelme. Nem tartom helyesnek, hogy ez a törvényjavaslat ebbe az irányba kíván lépést tenni.

Tisztelt Országgyűlés! Talán akik figyelik ezt a vitát, elgondolkodnak azon, hogy ilyen kérdéseken is vitatkozunk. Hát ha ez a törvényjavaslat tárgya, akkor nem tehetjük meg, hogy ezekről a kérdésekről ne beszéljünk. Nyilvánvalóan szimbolikus, jelképes súlya, de egyben néminemű közjogi súlya is van e kérdéseknek. Tehát nem tehetjük meg, hogy ne hozzuk szóba ezeket a problémákat, és ne vitatkozzunk róla. Ezt egyébként a helyzet értékeléseként tartottam fontosnak elmondani.

Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy az itt előadott indokaimra tekintettel mindkét módosító javaslatomat szíveskedjenek a szavazásnál támogatni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu