DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az eredeti javaslat általános vitája során elég sokat beszéltem arról, hogy miért indokolt és miért fontos a hungarikumok védelme. Annyit hadd tegyek hozzá a részletes vita során, öröm számomra, hogy amikor egy olyan világban élünk, ahol a globalizáció különböző értékei és káros folyamatai is behatással vannak Magyarország viszonyaira - mind gazdaságára, mind pedig értékeinek a védelmére -, s eközben még pluszban egyfajta politikai vitákkal terhelt, úgy is mondhatnánk, hogy bizonyos értelemben politikai hidegháborús időszakot élünk belpolitikai vonatkozásban Magyarországon, akkor azért vagyunk itt néhányan, hárman-négyen-öten a parlamentben, amikor az értékeink védelméről szó esik, és legalább ennyien kiállunk mellettük, de bízom benne, hogy amikor a zárószavazás ideje elérkezik, akkor az Országgyűlés teljes mellszélességgel felsorakozik, és át fogja érezni ennek az ügynek a fontosságát, és támogatni fogja a hungarikumok védelméről benyújtott képviselői indítványunkat, javaslatunkat.
Egyetértek Ékes József képviselőtársammal, aki kiválóan elmondta, hogy milyen szerteágazó folyamatai lehetnek az értékeink védelmének. Ha a figyelmet ráirányítjuk a hungarikumok védelmére, az sokat jelent az oktatásban, a gazdaságban, a mezőgazdaságban vagy az idegenforgalomban, sőt egy országképformáló szerepe és jelentősége is lehetne. Tudjuk, hogy ehhez kell egy egységes nemzeti marketingstratégia, bízom benne, hogy ezt majd sikerül megalkotni. Ezt nyilván meg kell előznie egy értékgyűjtő munkának és egy kutatómunkának, egy rendszerező munkának is.
Ezért a módosító javaslatnak azzal a célkitűzésével egyet tudok érteni, amely megfogalmazza azt - Godó Lajos és Demendi László képviselő urak módosító javaslatáról beszélek -, hogy rendszerezni kell a hungarikumokat, tehát el kell ismerni, deklarálni kell azt, amit kimond az eredeti javaslat is, hogy ezek nemzeti értéket képeznek, nemzeti kincseink a hungarikumok, de a hasznosításuk rendszerezését el kell végeznie a tudománynak, a kormányszerveknek, a regionális és vidékfejlesztési intézményrendszernek, a különböző ágazati érdekképviseleteknek, és szakirányú civil szervezeteket is be kell vonni ebbe a munkába.
(14.50)
Ezzel a céllal, mondom, egyet tudok érteni. Úgy érzem, hogy a magyar tudomány bevonása nélkülözhetetlen, és itt szeretnék köszönetet mondani Glatz Ferencnek, aki egyébként a Tudományos Akadémia elnökeként nagyon sokat tett a hungarikumok elismertetéséért, magáért a definícióért is egyébként; egyébként tudjuk jól, hogy nem jelent mást a hungarikum, mint egyedien, egyedülállóan magyar értéket. Tehát mindenképpen célszerűnek tartanám az ő bevonását is ebbe a folyamatba.
Az eredeti javaslatomban egyébként, amely nem az, amit tárgyaltunk, hanem azt megelőzően volt egy kezdeményezésem, amit a mezőgazdasági bizottság kvázi informálisan még nem támogatott, abban már szerepelt ilyen típusú célkitűzés, sőt én az önkormányzatokat és a civil szervezeteket is szerettem volna bevonni ebbe a folyamatba, de látom, hogy a módosító javaslat végül is ezt a célt megfogalmazta, és én ezt örömmel tudom támogatni, és méltányolom. Ez a 2. pontja a módosító javaslatnak.
A 3. pontjában van egy pontosító észrevétel, amely úgy szól, hogy felkéri a kormányt, hogy vizsgálja meg - és itt van a módosító szöveg - a hungarikumok körébe tartozó "hagyományok, ízek, régiók" program keretében létrejött s a többi élelmiszereket, mezőgazdasági termékeket. És még egy módosítás van benne: kézművesipari és szolgáltatási termékeket, épített és természeti környezeti elemeket. Elvekben ezzel is egyet tudok érteni. Nyilván ezeket még lehet pontosítani, és úgy tudom, hogy beérkezett egy kapcsolódó módosító javaslat, amely talán kerekké teszi ezt a javaslatot, és ilyen módon egy zárószavazás során elfogadhatóvá válik mindannyiunk számára.
Fontosnak érzem, hogy továbbra is benne marad a határon túli magyarlakta területek fontossága, a gyűjtőmunka elvégzése kiterjed a magyarlakta vidékekre. Ez nagyon-nagyon fontos dolog.
A módosító javaslatban van egy apró elírás, azt hiszem, hogy ezt nem kell talán külön említeni, de úgy szól, hogy "valamint a határoz túli magyarlakta területeken való gyűjtőmunkához". Nyilván a határon túli magyarlakta területekre vonatkozik a javaslat. A 3. pontban szintén van egy módosító észrevétel, az pedig a hagyományos, különleges tulajdonságú termékek - és itt jön a módosítás - európai közösségi elismerését célozza meg. Én úgy érzem, hogy a közösség, amelynek tagjai vagyunk, az az Európai Unió. Lehet ezt pontosítani, ezen nem múlik, tehát el tudom ezt is fogadni, és tudom támogatni, de nyilván az Európai Unióra gondoltam én is, amikor az eredeti szöveget megfogalmaztam.
Azzal a szándékkal, amely a 4. pontban megfogalmazásra került a képviselő urak részéről, egyetértek, azt is támogatni tudom, hiszen nagyon fontos határidőket szab. Tehát tájékoztatás igényét mondja ki az Országgyűlés felé, illetve határidőt tartalmaz. Szerintem fontos, hogy a végrehajtó hatalom az elvégzett munkáról adjon tájékoztatást az Országgyűlésnek, és valamifajta időtartamot vagy határidőt is szabjunk erre vonatkozólag. Itt az szerepel, hogy kétévente adjon tájékoztatást az Országgyűlésnek, és első alkalommal 2008. december 31-éig történjen mindez meg. Elméletileg ezt támogatni tudom, nyilván a kapcsolódó módosítót is ismerve már 2009. december 31-éig szól, tehát lehet hagyni időt a kormánynak, azonban a hat perc most lejárt, majd a következő kétpercesben azonban még néhány gondolatot elmondok.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés