ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Végignézve a módosító indítványokat és az eddig elhangzottakat is nyomon követve, jómagam is az elmúlt időszakban több olyan parlamenti vitában vettem részt, amely az esélyegyenlőséget, az óvodai, bölcsődei férőhelyek kérdését, az iskola-összevonásokat, a kistelepülések esélyeit, a hátrányos helyzetű gyerekek kérdéskörét érintették. Számos olyan program van valóban, amely Magyarországon hosszú évek óta fut, és valóban próbálja segíteni azokat a gyermekeket, akik tehetséggel rendelkeznek, valamilyen úton-módon próbálja segíteni, és olyan pályára állítani, amelyben valóban a gyermek a tudásával, a megkapott tudásával együtt az életben sokkal könnyebben tud boldogulni.

Lehetne Szabó Zoltánnak az előző napirendi pontban elmondott hozzászólásához is csatlakozni. Foglalkoztunk a médiatörvénnyel. De nagyon sok olyan kérdés merül fel az emberben, amelyet Tóth képviselő asszony is elmondott. Visszautalok az általános vitában elmondottakra, amely után egy győri pedagógus, egy tanár - lehet nyugodtan így fogalmazni - megerősítette azt, amit a vitában jómagam is elmondtam, és megpróbáltam felhívni a figyelmet rá. Nagyon helyes, ha egy ország az oktatásba, a nevelésbe, a tehetségek felkutatásába invesztál, hiszen az egy társadalom erejét, gazdasági erejét a későbbiek folyamán meghatározza, és vele együtt tulajdonképpen egy ország, egy nemzet fennmaradásának a biztosítéka is.

Nem véletlenül hangzott el ma is, hogy Koreában, Japánban, Tajvanon, Kínában óriási eredményeket érnek el, hisz ezek az országok, ezek az államok nagyon sok pénzt invesztáltak az oktatásba. Ugyanígy az Európai Unión belül is tapasztalható a kutatás-fejlesztés, az innováció, az arra való felkészítés, nevelés. A támogatási rendszerben van olyan ország, amely a 4 százalékot éri el.

Az államtitkár úrral több alkalommal beszéltem, vitatkoztam, sőt volt azonnali kérdésem is a parlamentben önhöz. Szeretném mindenképpen kérni önöket, hogy próbáljanak meg partnerek lenni abban az irányban, hogy az oktatási törvényt felülvizsgáljuk. Ezt mondom azért is, mert nem véletlenül az esélyegyenlőségi törvénynél a vita alapján jómagam is elmondtam többször, több alkalommal, hogy ahol hat település gyermekeit vonják össze, és az első településről a hatodik településre kell annak a gyereknek utaznia, mondjuk, reggel ötkor a szüleivel együtt fel kell kelnie, hogy valóban az óvodáskorú gyerekkel együtt el tudjon jutni az iskolába, egyrészt fáradtan érkezik meg az iskolába; a hatodik településen lévő pedagógus nem tudja, hogy az első településen lévő gyermek szülei szociálisan hogyan állnak, milyen töltettel rendelkezik az a gyerek. És ha egy 24 fős osztályba bekényszerítik, akkor a pedagógusnak általában sem ideje, sem lehetősége, hogy valóban abból a gyerekből kihozza azt a tehetséget, amely abban a gyermekben rejlik.

Vasárnap volt egy nagyon jó tudományos-ismeretterjesztő film, amely a születéssel foglalkozott. Sokszor a közhiedelemben az van, hogy génjeiben hordja az ember a tudást, az esélyt adott esetben, vagy olyan szintre történő jutást, ami nem mindenkinek adatik meg. Ez a film is bebizonyította, hogy egy zseninek vélt, született gyermeket is le lehet rombolni, de egy nem zseninek tartott gyermeket is fel lehet építeni, ha azzal kellőképpen foglalkoznak, kihozzák belőle a tudást, hisz minden ember tulajdonképpen rengeteg dolgot magában hordoz, csak nem biztos, hogy minden kijön belőle. Nem biztos, hogy születéssel válik valaki bűnözővé, zsenivé vagy adott esetben segédmunkássá, hisz a napirend előtti hozzászólásban Gúr Nándor pont erre próbált rávilágítani, hogy Magyarországon a képzési, képzettségi szint, a szakképzési szint tulajdonképpen hol tart, és erre hány és számos programot próbált meg a kormány a maga részéről elindítani.

(12.20)

Tehát szeretnék visszatérni oda, arra a kistelepülésre, arra a kisiskolára, amit az általános vitában is elmondtam. Hiszen módosító indítványok is utalnak arra, hogy térségi szinten, a kistelepülésen kell lépéseket tenni ahhoz, hogy valóban a tehetséggondozás el tudjon indulni, és ön is úgy fogalmazott, képviselő asszony, hogy óvodáskorban - nem, már születéskor. Már születéskor, egyrészt a szülőnek van felelőssége, majd később a bölcsődének, az óvodának, az iskolának, és lehetne sorolni tovább, hogy kinek, mennyi embernek van ebben a kérdésben felelőssége. Van a társadalomnak, van a parlamentnek és van a nemzetnek is, hogy milyen jövőt próbál meg vázolni, milyen célokat fogalmaz meg, és ehhez magát az oktatást hogyan rendeli hozzá.

Tehát mindenképpen erre szeretném felhívni elsődlegesen a figyelmet. Mert lehet, hogy az a gyermek, akit odavisznek az óvodába reggel öt órakor, nem evett, fáradtan érkezett oda, a pedagógus nem látja meg benne a tehetséget, vagy nem próbálja meg ahhoz hozzásegíteni, hogy abból a gyerekből az a tehetség, ami benne rejtőzik, valóban kijöjjön, akkor óriási nagyot árthatunk. És felfedezzük azt a gyermeket mint tehetségest, aki lehet, hogy az életben óriási nagy csalódást fog okozni, mert hihetetlen sok energiát fektettek bele, viszont a tehetség nem jó, nem pozitív irányban jön ki belőle, hanem később belekerül olyan közegbe, ami eltéríti a tehetségtől, és adott esetben - mondjuk - bűnözővé válik.

Tehát mindenképpen szeretném, ha átgondolnánk újra magát az egész oktatási törvényt. Nem véletlenül utaltam akkor is: élőlánc a kisiskolákért; nem véletlenül utaltam arra, hogy nem biztos, hogy szerencsés, hogyha 150 főben határozzuk meg az intézményműködés alsó határát. Nem véletlenül utaltam arra, hogy nem biztos, hogy jó, hogyha 24 főben határozzuk meg az osztálylétszámot, és ha alatta van, akkor büntetőnormatívát adunk az intézménynek, hogy minél előbb tönkremenjen, és lehetőleg a tehetséggel se foglalkozzon.

Azért kellene újra átgondolni a kistelepüléseken legalább az alsó tagozatos iskolák működési feltételeinek a biztosítását, és valóban olyan normatívát biztosítani, hogy ha csak 18 fő van egy osztályban, akkor is azzal a 18 fővel valóban pedagógusok, tanárok tudjanak úgy foglalkozni, hogy azokban a gyerekekben - és minél több gyerekben - a tehetség ki tudjon bontakozni.

Erre kívánok - és kívántam az általános vitában, meg most a részletes vitában is - rávilágítani. Mert maguk a módosító indítványok - ahogy a képviselőtársaim is megfogalmazták - jók, célramutatóak. Rengeteg program fut ebben az országban. Állítom, hogy van olyan tehetség, aki két-három programban is részt vesz, mert egészen biztosan van olyan tehetség, mert a programok nem mindig találkoznak össze.

Itt lenne célszerű valóban átgondolni a kistelepülési oktatási rendszerünket, az összevonások kérdését. Hiszen még mindig előtte állunk egy következő lépcsőnek, amikor a további összevonásokra fog sor kerülni, amikor települések harcolnak egymással azért, hogy minél több gyereket megszerezzenek maguknak, és kevésbé az motiválja őket... - hisz a normatíva rendszere sajnos olyan, hogy szabályszerűen az egyik település ellopja a gyereket a másik településtől ahhoz, hogy az iskola fenntartása működőképes tudjon lenni.

Tehát ebben kellene önöknek, mindannyiunknak abba az irányba eljutni magával a törvénnyel kapcsolatban, természetesen, ha a módosítók bemennek hozzá, akkor ez elfogadható, de úgy érzem, hogy valahol az egész oktatási rendszerünk sántít, és ezt kellene nem egy hónap alatt, nem két hónap alatt, hanem huzamosabb, több időt tölteni vele, hogy valóban milyen negatív következményei voltak az eddigi lépéseknek. Milyen negatív következményei voltak annak, hogy tulajdonképpen egy kistelepülésen... - sokszor fogalmaztam úgy, hogy falurombolás indul meg Magyarországon, és ezt ne tessék tőlem zokon venni, mert a tanyasi világ, a tanyák tömkelege szűnt meg, kistelepülések a csőd szélén állnak, iskolák tömkelege zárt be az elmúlt időszakban, ez pontosan a tehetség elvesztésének az egyik motivációja. Vele együtt a település kihalása, elöregedése, és majd jön vele tulajdonképpen az a következő lépés, hogy nagyvárosok alakulnak, és ezeket agyonnyomja a szociális válság, és még kevésbé lehet foglalkozni a tehetségekkel. Mert ott, ahol szociális válság alakul ki, egészen biztosan ez a következmény. Erre vannak amerikai példák, nyugat-európai példák, és lehet látni, hogy ott, ahol felduzzad egy város, vele együtt a szociális feszültség hogyan nyomja agyon magát a várost és talán magát az oktatást és a tehetségek előtérbe kerülését.

Diszkriminációt biztosan nem szabad alkalmazni. Én is helyesnek tartom, amit a képviselőtársam elmondott, hogy valóban koncentrálni kell arra, hogy abban a gyerekben mi rejlik, milyen tehetséget lehet belőle kihozni. Ezért kell az, hogy egy gyerekkel valóban sokkal több időt kell tölteni, főleg egy óvodással, egy első osztályossal, hogy valóban lehessen látni, hogy mire képes az a gyerek, és még mi rejlik benne. Mert ha már ötödikben-hatodikban fedezünk fel valakit, akkor tulajdonképpen biztosan nagyon sokan sérülnek, és nagyon sokan nem kerülnek be a tehetséggondozási rendszerbe, a különböző programokba. Itt lehet számos olyan programot mondani, ami országosan fut.

Szeretném, ha ebben az irányban tudnánk közösen gondolkodni, és valóban magát az egész oktatási törvényt újragondolni, átrendezni, a költségvetés szempontjából is más hozzáállás kell mindenképpen ahhoz, hogy Magyarország, a magyar társadalom, a magyar nemzet gazdaságilag is versenyképes legyen, és hosszú távon is tudja stabilizálni önmagát.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu