DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Az uniós közlekedéspolitika egyik alapvető célkitűzése és a fejlesztés fő iránya az egységes európai közlekedési hálózat megteremtése.

Zalaegerszeg és térsége szempontjából is örömteli hír volt, hogy az V. számú Velence-Moszkva korridornak kiemelkedő szerepet szánnak. Zalaegerszeg is félmilliárd saját erőt fektetett a projekt sikerébe. 2003. október 9-én Csillag István, az akkori miniszter a 2006. év végére ígérte a Zalalövő-Boba villamosított vasútvonal építésének befejezését. Ezzel szemben csak 2006-ban kezdődött el érdemben a beruházás, most pedig már 2008-at írunk.

A közelmúltban megdöbbenéssel értesültem arról, hogy a kivitelező levonult a munkaterületről. Tudomásom szerint a szakhatóságok utólagos többletigényei és a költségnövekedés finanszírozása miatti vita elhúzódása, továbbá a MÁV és a NIF közötti koordinációs hiányosságok miatt történt mindez. A csúszás minden érintettnek jelentős kárt okoz, hiszen még a nemzetközi finanszírozási forrás is veszélybe kerül.

Külön kálvária, hogy a beruházás érint egy közúti hidat is, amely Zalaegerszeg északi részét köti össze a délivel. A város lakossága türelmetlenül várja ennek a Malom utcai hídnak az átadását. Eddig április végi átadásról tudtunk, de már június eleje van.

(16.30)

Tisztelt Államtitkár Úr! Egy ilyen nagy jelentőségű projektnél megengedhetetlen a nagy állami cégek közötti koordinálatlanság és kontrollálatlan költségvetési helyzet. Kérdezem, mikor várható kormánydöntés a hiányzó összeg biztosításáról. Nem veszélyezteti-e a beruházás megvalósítását ez a jelentős csúszás? Mikorra várható a beruházás befejezése? És mikorra várható a zalaegerszegi Malom utcai híd befejezése?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu