DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is: egyetértek azzal, hogy Magyarországon a dohányosok számának mindenképpen a csökkentése indokolt, mert valóban sokkal egyszerűbb megelőzni a bajt, mint leszoktatni a már rászokott dohányosokat.
A konkrét kérdésre a következőket válaszolnám. Az úgynevezett e-cigarettával kapcsolatban az ORKI kiadott egy minősítést, ami csak arról szól, hogy ez - mint egy párologtatókészülék - rendelkezik az európai uniós szabványnak való megfeleléssel. Hozzáteszem egyébként, hogy nem vizsgálták sem a nikotintartalmú kapszulának, sem pedig a placebótartalmú kapszulának a hatásait. Erre hivatkozva kezdődött meg a forgalmazás. Szeretném elmondani, nem forgalmazási engedélyt adott ki az ORKI. Amikor észleltük ezt a problémát, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fordultunk ennek a problémának a rendezése érdekében.
Azóta egyébként összehívtunk egy megbeszélést, ahol a teljesség igénye nélkül az Országos Gyógyszerészeti Intézet, az Egészségfejlesztési Intézet, a Szociális Minisztérium, a Gazdasági Minisztérium képviselői is részt vettek, és a következő megállapításra jutottunk. A dohányzásról leszoktatást segítő e-cigaretta gyógyszernek minősül, és mint olyan, engedélyezni kell a forgalomba hozatalát. Annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy ez valóban a leszoktatást segíti vagy nem segíti, egy ugyanolyan részletezettségű hatástanulmányra lenne szükség, mint amilyet egyébként a gyógyszerek esetében beadnak a gyártók, hiszen ha akarom, egyik oldalról kisebb a kátránytartalma, mert nincs papírtartalma, másfelől pedig igen magas, a halálos dózist meghaladó nikotintartalma van. Ennek megfelelően mint gyógyszer egy normál gyógyszer-engedélyezési eljárást kell lefolytatni, ha ez megtörtént, ennek alapján dönthető el, hogy ez a leszoktatást valóban elősegíti vagy nem.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés