DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az egri Markhot Ferenc Kórház jelenlegi működtetőjének, a megyei önkormányzatnak van ellátási kötelezettsége az egészségügyi ellátás vonatkozásában. Hozzánk bejelentkezett a Heves Megyei Önkormányzat képviselője, valamint az orvosok képviselője is. Ez ügyben egyeztető tárgyalást folytattunk, pontosan azért, hogy a Heves megyei betegek ellátása biztosítva legyen. A tárgyalások során természetesen azt kellett megállapítanunk, hogy az önkormányzatnak is és a HospInvestnek is a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően kell eljárni.
Azt a kérdéskört egyébként, amit képviselő úr feltett nekem, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény abszolút pontosan lefedi. Idézek a jogszabályból, ami arról szól, hogy abban az esetben, ha az alapító vagy a munkáltató döntése alapján a munkáltató egésze vagy a tevékenység egy része a munka törvénykönyve vagy a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálya alá kerül, a dolgozók jogviszonya megszűnik. Erről tájékoztatni kell a dolgozókat, és a dolgozó dönthet úgy, hogy részt kíván venni vagy nem kíván részt venni ebben a processzusban. Információim szerint jelen pillanatban ott tart az állás - ahogy képviselő úr is mondta -, hogy körülbelül nyolcszáz dolgozó mondta azt, hogy nem kíván a HospInvestnek dolgozni. Ebben az esetben valamilyen úton-módon meg kell oldani a betegek egészségügyi ellátását, s ez csak úgy történhet, ha az ÁNTSZ megvizsgálja a Heves megyei kórház működőképességét, kiad neki működési engedélyt vagy nem; ha nem, akkor gondoskodni kell a betegek biztonságos ellátásáról.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés