DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Két megjegyzésem lenne a vitában elhangzottakra. Ez itt nem szokásos a Házban, de szeretném egy katonatiszt nevét elmondani, aki a tárgyalásokat vezette, irányította, és aki nagyon sokat tett azért, hogy ez a projekt sikeres legyen: Szarvas László ezredes úrét. Övé az érdem ennek a munkának az irányításáért és szervezéséért.

A másik az a megjegyzés, amelyet Simicskó képviselő úr tett a Horvát Köztársaság hadseregével való együttműködésre. Szeretném arról tájékoztatni, hogy amennyiben Horvátország hivatalosan is és végérvényesen tagja lesz az észak-atlanti szövetségnek, a ma meglévő többnemzetiségű erő, a magyar-szlovén-olasz, amely egyébként az európai harccsoport alapja is, és amellyel Koszovóban közösen tevékenykedünk, ki fog bővülni négy állam haderejévé, Horvátország lesz a negyedik. Az előkészítő tárgyalásokat befejeztük, és bízom benne, hogy ez a regionális együttműködést hosszantartóan és eredményesen fogjuk tudni majd csinálni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu