DR. VADAI ÁGNES honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném megköszönni Nyitray képviselő úr és Csampa képviselő úr szavait, és Csampa képviselő úrnak szeretném nagyon röviden mondani, tulajdonképpen az, hogy eljutottunk az önkéntes, tartalékos rendszerrel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslat mai vitájához, az egy hosszú folyamat volt. Hiszen volt honi gárda, volt nemzetőrség, volt területvédelmi erő. Azt gondolom, folyamatosan formálódott ez, és ennek az indítása egyébként az előző ciklusban kezdődött, úgyhogy azt gondolom, az előző ciklusban is voltak olyan ügyek, ahol nyilván kerestük a megoldási lehetőséget, a tárca akkori vezetői és az akkori honvédelmi bizottság.
Azt gondolom, mára megérett az a politikai helyzet, és talán mi politikusok is érettebbek lettünk egy kicsit, hogy belássuk azt, ahogy a képviselő úr is mondta, hogy nem feltétlenül mindig kell vitatkozni, tudunk találni olyan ügyeket, amelyek összekötnek bennünket, és azért jó azt látni, hogy a honvédelem ügye ilyen ügy tud lenni a Magyar Országgyűlésben. Szeretném remélni, ha több más kérdésben is ilyen ötpárti konszenzus lenne, és természetesen a jövőben is mindig állunk az ellenzéki képviselők rendelkezésére.
Egy dolgot azért még egyszer szeretnék elmondani. Ez a konkrét ügy az előző ciklusból indult el, sőt, talán az azt megelőző ciklus legvégén, ez így korrekt, ha jól emlékszem, képviselő úr, tehát a 2002-es évben indult el, vagy 2001-ben, 2002-ben indult el, és lám, lám, el kellett telnie meglehetősen hosszú időnek, hogy végül is aztán kialakuljon mind a parlamenti pártok és mind a parlamenti pártokban ülők, a honvédelemmel foglalkozó képviselők közötti egyetértés. Azt hiszem, a nélkül a munka nélkül, amit 2001-ben elkezdtünk és aztán folytattuk további ciklusokban, a nélkül a munka nélkül nehéz lett volna ide eljutni.
Úgyhogy köszönjük szépen azoknak, akik akkor végezték ezt a fajta munkát, és természetesen a képviselő úrnak, hogy rendületlenül és töretlenül kiállt az ügy mellett, és természetesen belátta azt, hogy a területvédelem kérdésében a Magyar Honvédség az a szerv, amely kizárólagos jogkörrel bír Magyarországon. Úgyhogy ezt külön szeretném megköszönni a képviselő úrnak.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés