GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! A 2118/2006-os, még a koalíciós kormány által hozott határozat döntött úgy, hogy az FVM szakképző iskolarendszerét alakítsuk át. Minden lehetséges módot megvizsgálva, figyelemmel a törvényre is, a tiszkek létrehozása mellett döntöttünk. El kell mondanom ugyanis, képviselő úr - de már Villány kapcsán ezt egyszer elmondtam -, hogy az a megoldás, hogy térségi integrációt csináljunk, azért nem lehetséges, mert az iskoláknak eltérő finanszírozási módja van, tehát költségvetési intézményeket önkormányzati vagy megyei önkormányzati finanszírozású, fejkvótás iskolákkal összehozni lehetetlen. Ezt többen kérték tőlünk, de azt gondolom, ez biztosan az iskoláink végét jelentette volna.
Meg kell nézni az alapítóokirat-tervezeteket - sajnos, önnek valószínűleg még vagy valami nagyon régit, vagy nem az egyeztetések utánit mutatták meg azok az iskolavezetők, akik alapvetően személyes egzisztenciájuk féltése miatt támadják ezt a rendszert -, ugyanis nem az van benne. Minden iskola megtartja a nevét, minden iskola megtartja az önálló jogi személyiségét és a részleges gazdasági önállóságát. Tehát szó nincs arról, hogy bármelyik iskola is csak sima telephellyé degradálódna.
A másik: képviselő úr is pontosan tudja, hogy a törvény, ami a támogatásokról szól, eleve azt mondja ki, hogy 1500 fő alatt az iskolák önállóan nem jogosultak szakképzési hozzájárulás igénybevételére. Képviselő úr, kérdezem én: ha ezek az iskolák, amelyek egyébként nagyon komoly szakképzési hozzájárulást kaptak pontosan a jó működésük miatt, egy az egyben ezt a több száz milliós forrást elvesztik, miből fognak a jövőben működni? Ugye, nem gondolja, hogy ezt tisztán költségvetési forrásokból, az FVM fejezeti kezelésű előirányzatából pótolni tudjuk? A másik, hogy se a TÁMOP, se a TIOP programba önállóan nem pályázhatnak, mert annak eleve feltétele az, hogy tiszkeket hozzunk létre.
Én azt gondolom, képviselő úr, aki ezt a megoldást támadja, az támadja önmagában ezeknek az iskoláknak a létét. Nagyon remélem, hogy a folyamatos egyeztetéssel a polgármesterek is, meg az iskola vezetői is megértik, hogy nem ellenük, hanem értük van ez a döntés. Úgyhogy én azt kérem a képviselő uraktól - nagyon szívesen a részleteket is el tudom mondani bármikor személyesen is önöknek, ugyanis erre egy interpellációs válaszban alapvetően nincsen idő, hajlandó vagyok megmutatni az alapítóokirat-tervezeteket -, hogy ne keltsenek pánikot ezekben az iskolákban és ezeken a településeken.
Mi nagyon szeretnénk, ha ezek az iskolák, megőrizve régi hagyományaikat, legalább olyan jó színvonalon működnének tovább, még akkor is, ha valóban létrejön egy közös rendszerük, aminek az igazgatótanácsába a tagintézményi vezetők lesznek delegálva. Képviselő úr, amennyiben ők ott nem tudják a saját érdekeiket érvényesíteni, akkor alkalmatlanok egyébként is ezeknek az intézményeknek a vezetésére. Én azt hiszem, semmi olyan nem történt, ami ezekkel az iskolákkal szembemenne. Még egyszer kérem, hogy ne keltsenek pánikot se az önkormányzatoknál, se az iskoláknál ebben a témában.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés