ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a Házszabálytól való eltérésre tett javaslatról határozunk. A házbizottság T/5852/1., illetve T/5853/1. számú javaslatában azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a Magyar Köztársaság és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete közötti, a NATO Légiszállítást Kezelő Szervezetnek a Magyar Köztársaság területén való településéről és működéséről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló T/5852. számú törvényjavaslat, valamint a "Stratégiai légiszállítási képesség" programmal kapcsolatban Magyarországra települő külföldi fegyveres erők állomásozásának engedélyezéséről szóló H/5853. számú országgyűlési határozati javaslat tárgyalása és döntéshozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy sürgősségről történő szavazásra ne kerüljön sor, módosító javaslatok benyújtására 2008. június 2-án 15 óráig legyen lehetőség, az együttes és összevont általános és részletes vitára, a módosító javaslatokról történő szavazásra és módosító javaslatok elfogadása esetén is a zárószavazásra 2008. június 2-án, hétfőn, azaz a mai napon kerüljön sor.
Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály értelmében most képviselőcsoportonként egy képviselő és az elsőként szólásra jelentkező független képviselő felszólalására van lehetőség ötperces időkeretben. Megkérdezem, kíván-e élni valaki ezzel a lehetőséggel. Aki igen, az gombnyomással jelezze! (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nincs ilyen képviselő.
(13.50)
Tisztelt Országgyűlés! Így a határozathozatal következik. Felhívom a figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a Házszabálytól való eltéréshez a házbizottság T/5852/1. és H/5853/1. számú javaslata alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a Házszabálytól való eltérést 335 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a ma kezdődő ülésünk napirendjének a megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre és a vezérszónoki rendben történő felszólalásokra elnöki jogkörben terjesztem elő ajánlásomat. Ezt megkapták a képviselőtársaim. A benyújtott önálló indítványokról és a hatáskörrel rendelkező bizottságok kijelöléséről a honlapon tájékozódhatnak.
Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend kiegészítésére és módosítására irányuló kezdeményezésekről fogunk dönteni.
A Fidesz-frakció kezdeményezte, hogy a napirendi ajánlás három indítvány általános vitájával és egy előterjesztés részletes vitájával egészüljön ki. A képviselőcsoport indítványozta továbbá, hogy a 30. napirendi pontként szereplő előterjesztések általános vitája ne záruljon le. Az MSZP képviselőcsoportja két előterjesztés napirendre vételét indítványozta, és az MDF képviselőcsoportja is a napirend kiegészítését kezdeményezte egy darab javaslattal. A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően vita nélkül döntünk most ezekről. A Fidesz-képviselőcsoport indítványának megfelelően az általuk kezdeményezett kiegészítésekről gépi szavazással fogunk majd határozni.
Nos, tisztelt Országgyűlés, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/295. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 168 igen szavazattal, 185 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül az indítványt nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/1721. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 159 igen szavazattal, 195 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül az indítványt nem fogadta el.
Most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét "Az Országgyűlés politikai nyilatkozata a demokratikus Kubáért" címmel benyújtott politikai nyilatkozattervezet általános vitájával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 354 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett az indítványt elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztés általános vitájára holnap utolsó napirendi pontként kerül majd sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a Tibet ügyében benyújtott H/5677. számú határozati javaslat részletes vitájával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 176 igen szavazattal, 178 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül az indítványt nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja indítványozta, hogy a Törvényhozási Költségvetési Hivatal létrehozásával kapcsolatos T/4319. számú törvényjavaslat, valamint az ezzel összefüggő, az önkormányzati törvényt módosító T/4320. számú törvényjavaslat általános vitája a holnapi ülésnapon ne záruljon le. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 337 igen szavazattal, 19 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül az indítványt elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az MDF képviselőcsoportja javasolta, hogy az ülés napirendje egészüljön ki az "e-Befogadásügyi eseti bizottság a magyarországi digitális szakadék csökkentéséért" létrehozását kezdeményező H/5333. számú országgyűlési határozati javaslat általános vitájával. Ezt a kérést az MSZP képviselőcsoportja is előterjesztette. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Így az általános vitára holnap utolsó napirendi pontként kerül majd sor.
Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az MSZP képviselőcsoportjának indítványa alapján kiegészíti-e az ülés napirendjét az egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról szóló T/5725. számú törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatalával és lehetőség szerint a zárószavazással. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlásomat. Kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzunk! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! 13 óra 57 perc van, amikor áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és válaszok órájára, illetve természetesen ezt követően kérdésekre kerül majd sor.
Tisztelt Országgyűlés! Kovács Zoltán, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterhez: "Együtt a jóban" címmel. Kovács Zoltán képviselőt illeti a szó. Parancsoljon! (Zaj. - Az elnök csenget.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés