SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm a szót. Azt hiszem, a miniszter úrnak volt egy nyelvbotlása: valami újabb adócsökkenésekről, azok forrásainak az előteremtéséről vagy továbbiakról beszélt. Nem tudom, hogy milyenekről tud beszámolni az elmúlt időszakból, melyek azok, amiket folytatni kellene.

Nem tudom, hogy az, amit ön elmondott, a bizalom helyreállítására mennyire alkalmas, merthogy konkrétumokat megint nem tartalmazott, az elmondható. De elhoztam magammal csak az elmúlt időszaknak, elmúlt pár évnek az intézkedéseit. 2005 őszén önök elfogadtak egy adócsökkentési programot. Tavasszal bejelentették azt, hogy 2008-ra teljesítjük az euró bevezetésének feltételeit. Utána bejelentették, hogy a megszorító intézkedések csak átmenetiek lesznek - ez 2006 őszén volt -, azok azóta is érvényben vannak, az összes.

Miniszter úr, azt gondolom, hogy ennél azért sokkal konkrétabb és sokkal mélyrehatóbb, az adó- és járulékcsökkentést konkrétan tartalmazó program elfogadása esetén van esélye ennek az országnak és a hazai vállalkozásoknak ebből a gödörből kikerülni. Ezt a választ így nem tudom elfogadni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu