BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szóval, hogy ez az önkormányzati rendszer finanszírozhatatlan, Herényi képviselőtársam iménti megjegyzésére: nem is finanszírozzák - ezért van kétharmada csődben. De nem erről szól a törvényjavaslat. Arról szól, hogy ezt a finanszírozást még lehetetlenítsék el, hogy ne vehessenek föl hitelt. Képviselő úr, ne keverjük össze a dolgokat! Itt kormányozni kellene, és annak áll elébe mindenki, ha netalántán volna a kormánynak kormányzás közben arra ötlete, hogy az önkormányzati rendszert át kellene tekinteni feladat és finanszírozás oldaláról. De nem erről szól a törvényjavaslat. Szóval maradjunk annyiban, hogy tanácsrendszer van, igen, és mennek csődbe az önkormányzatok.

Én úgy gondolom, nagyanyámtól megtanultam, hogy fiam, csak annyit nézz hátra, amennyiből tapasztalsz, mert ha sokáig nézel hátra, akkor orra buksz. De nem így tekintünk hátra, hiszen minduntalan elhangzik egy hetedik éve kormányzó kormánytól, hogy mi volt a polgári kormány idején. Hát, hölgyek, urak, kormányozzanak már, könyörgök! Aztán azt is mondta nagyanyám, hogy fiam, ha hibát követsz el, nem az a baj, hogy hibát követtél el, hanem gyorsan javítsd ki! Hölgyek, urak, itt óriási hibát követett el a kormány. Államcsőd van, pénzügyi csőd van, és most az önkormányzatokon kívánják leverni a port, sőt egy költségvetési hivatalon. Ehhez nem vagyunk partnerek, hogy mutogasson a kormány, hogy lám, a költségvetési hivatal felel érte, nem én mint kormány, és az önkormányzat, mert ő fölvett hitelt.

Erről szól a történet, ebben tiltakozunk, képviselő úr. Ebben mi megalkudni nem tudunk. Másként látjuk a dolgokat, ugyanis nem kormányoznak, rögtönöznek, semmi sincs kiszámítva, és folyik az állam pénze, és az államadósság megsokszorozódott, és naponta 6 milliárddal tovább növelik. Nem magán kezdi el a kormány a spórolást, hanem hivatalt akar, és ugyanakkor az önkormányzatokat kívánják megszorítani. Ez ellen csak tiltakozni lehet, képviselő úr! Önkormányozni meg ellátni kell a településeken; az más kérdés, hogy tekintsük át a feladatokat, mit teszünk kötelezővé, és gondoskodjunk a finanszírozásról is. De nem erről szól a törvényjavaslat, és a kormányzás sem hetedik éve, hanem arról, hogy pénzt elvonunk tőlük, és lehetetlenítjük őket. Ezért kétharmada csődben van. Nem én mondom, az Állami Számvevőszék.

Elnök úr, köszönöm, hogy szólhattam. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu