DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Három kérdéskör van itt előttünk, és egynek az általános vitáját akarjuk lezárni, ez az alkotmánymódosításra irányuló része, ezért erről beszélek többet; mégis a harmadikkal kezdem, és azért, hogy ne kelljen róla érdemben beszélnem, ez az önkormányzatokat érintő rész, mert Kovács Zoltán képviselőtársam erről hosszasan beszélt.

A KDNP-frakció sem fogja támogatni az önkormányzati törvény módosítását, még abban a formában sem, amit a kormány a tegnapi ötpárti egyeztetésen kompromisszumos javaslatként előterjesztett, és ennek a kompromisszumos javaslatnak gyakorlatilag az lenne a lényege, hogy most már csak egy ponton nyúlnánk bele az önkormányzati törvénybe, amikor a likvid hitel fogalmát pontosítanánk, és azt az adott költségvetési évhez kötnénk. Kovács Zoltán képviselő úr hosszasan érvelt amellett, hogy ez miért járhatatlan. Ki kell mondani sokadszor itt az Országgyűlésben, hogy költségvetési eszközöket használ fel a kormány ahhoz, hogy átalakítsa az önkormányzati rendszert.

Az önkormányzati rendszer átalakításához lehet, hogy hozzá kellene nyúlnunk, én ezt akár elfogadom egy gondolkodási irányként, de nem gondolom azt, hogy a rendszerváltáskor megtelepített önkormányzati rendszert változatlan formában fel kell hagyni. Erről el lehet gondolkodni, de az meggyőződésem, sérti az alaptörvényt, hogy ezt költségvetési eszközökkel teszi a kormány. Az Állami Számvevőszék elnöke szinte minden évben a költségvetési bizottsági üléseken gyakorlatilag erre figyelmeztetett minket, a kétharmados törvényekhez nem hozzányúlva, költségvetési eszközökkel kezelve kell ezt a kérdést rendezni. Ez veszélyes, ahogy ő fogalmazni szokott, én meg azt gondolom, hogy egyszerűen sérti az alkotmányt.

Az alkotmány önkormányzatokra vonatkozó alapjogait most nem fogom itt felidézni, ezek változatlanok, ezekhez nem nyúlunk hozzá, és a költségvetési présen keresztül, a kasszakulccsal visszaélve mégis átalakítjuk ezeket a rendszereket. Itt a kormány a továbbiakban is erre tenne egy kísérletet. Elfogadhatatlan, hogy az önkormányzatokat, mondjuk, törvények kötelezik bizonyos feladatok ellátására, a kormány ehhez nem nyújt forrásokat, az önkormányzatoknak nincsen forrása, de a feladatokat el akarja látni; tudva, hogy nagy szabadsága van a feladat ellátásában, nyilvánvalóan hitelt kénytelen felvenni, és amikor ezt a lépést megtenné, akkor jön a kormány, és azt mondja, hogy itt is korlátozom. Ez egyszerűen így működni nem tud. A kormányzati felelőtlenséget, ami a parlament és a kormány magasságában zajlik, ezzel nem lehet büntetni az önkormányzatokat.

Sokadszor mondtuk el, és újra ráerősítenénk arra, hogy nézzük meg, mi az önkormányzati feladat, az mennyi forrást igényel, és így kezdjük szabályozni ezeket a kérdéseket, és nem úgy, hogy elzárjuk a forrás lehetőségét az önkormányzatok elől. Ebben az országban működik elméletileg egy normatív önkormányzati finanszírozási rendszer. Ez mára annyira normatív, csak annyira normatív, hogy az önkormányzatok több mint egyharmada már eleve az önhibáján kívül hátrányos helyzetű kategóriába soroltatik, azaz egy külön eljárási rendben kell pénzhez jutnia, ha ezt a kormány úgy akarja, mert itt a kormány dönt végül is ezekről a kérdésekről, hogy egyszerűen az adott évet végigéljék. Ebben a szituációban felvetni azt, hogy a hitelfelvételi lehetőségeiket is korlátozza a kormány, én azt gondolom, hogy ez átgondolatlan és felelőtlen, mert ez összedönti a rendszert.

A rendszert pedig valakik igénybe veszik, gondoljanak a szociális otthonokra, az egészségügyi ellátás rendszerére. Ne csak az önkormányzati politikusokat lássuk, mert ha csak őket látnánk, akkor néhány emberben felvetődhet a kérdés, hogy mondjuk, ilyen módon is kezelhető ez a kérdés. De ezeket a szolgáltatásokat valakik igénybe veszik, az önkormányzatoknak ebben nagyobb a felelőssége, azt gondolom, mint a kormánynak. Ilyen felelőtlenül nem lehet eljárni, ahogy a kormány eljárni szándékozik, és mondom, most már a hitelfelvételi lehetőségeknek is gátat szabna. Ráadásul nem az önkormányzati világ veszélyezteti az államháztartási egyensúlyt, bár ha továbbra is tart ez a forráskivonás az önkormányzati rendszerből, amit évek óta megszenvedtünk, akkor nyilvánvalóan az önkormányzatok is egyre többet tesznek majd hozzá a nem kívánt államháztartási hiányhoz.

A másik két törvényre térve, és elsősorban az alkotmányban gondolkodva, és részben a televízión keresztül az első felszólaló, Wiener György úr képviselő okfejtését is látva, ő azzal indított, hogy kétféle szabályt akar itt az alkotmány meghonosítani. Az egyik gyakorlatilag azoknak a szabályoknak az alkotmányba emelése, amely szabályok léteznek az államháztartási törvényben, de az alkotmányban lenne a helyük. Ezzel tökéletesen egyetértek, ha ezt célozzuk meg az alkotmány módosítása során, akkor én arra fogom kérni a frakciónkat, hogy támogassa ezt a törekvést. Tehát ezeknek az alkotmányba való szabályoknak az államháztartási törvényből az alkotmányba emeléséről van szó.

Itt csak mire gondolhatok? Magától értetődik, hogy költségvetést beterjeszteni a kormány fog, és zárszámadást beterjeszteni is a kormány fog. Ez eddig is teljesen világos volt számunkra, de kétségtelen, hogy nincs az alkotmányban szabályozva. Módosítást beterjeszteni, ezt már nem gondolom, hogy a kormány fog. Nemcsak a kormány tehet módosítást, hanem ezt meghagynám akár képviselőnek is, de hogy beterjeszteni zárszámadást és költségvetési törvényt, ez a kormány privilégiuma, ez számunkra teljesen elfogadható. Hogy az ex lex állapotot, amikor nincs elfogadott költségvetés, szabályozni kell az alkotmányban, megint magától értetődő lenne.

Viszont az alkotmányba semmi olyan szabályt nem emelnénk be - és itt van vita köztünk, ami közgazdasági tartalmú szabály. Ma lehet, hogy azt gondoljuk, hogy az elsődleges egyenleg kérdését úgy kell szabályozni, ahogy itt ez elő van írva, vitatkozhatunk azon, hogy maastrichti kritériumokból mi következik, vagy a lisszaboni szerződés mit diktál, ezek a szabályok változóak. Én azt gondolom, hogy közgazdasági jellegű szabályokat az alkotmányba nem emelnék, főleg ilyet, hogy fenntarthatóság. Az állami költségvetés fenntarthatóságának veszélyeztetése nélkül gyakorolja az Országgyűlés és a kormány a hatásköreit. Ezzel a szabállyal soha nem tudnánk mit kezdeni, ezek olyan puha és meghatározhatatlan jogfogalmak, amikkel nem megyünk semmire. Ezeket nem szabályoznám az alkotmányban, és az elsődleges egyenleg kérdését se vonnám alkotmányos szabályozási tárgykörbe.

Kell-e egy kétharmados törvény? - mert itt az alkotmány arról is rendelkezne, hogy egy költségvetési szabály a rendszerről kétharmados törvényben dönt, és ez a törvény szabályozza a költségvetés átláthatóságának és fenntarthatóságának kérdéskörét. A KDNP-frakciónak az egyeztetéseken is mindig az volt az álláspontja - ezt újra megerősítem, mert tegnap Veres János pénzügyminiszter úr az egyeztetések során a mi megállapodásainkat úgy elengedte maga mellett, és úgy tekintette az egyeztetéseket, mintha csak a Fidesz menne szembe a kormány álláspontjával, gyakorlatilag a KDNP álláspontja jó ideje az -, hogy nincsen szükség kétharmados törvényekre. Ha ezeket a közgazdaságinak mondott szabályokat, elsődleges egyenleg és fenntarthatósági ködös szabályokat nem emeljük be az alkotmányba, akkor nincsen értelme önmagában kétharmados törvényt alkotni.

Ha a kétharmados törvény vagy bármilyen törvény nem kap alkotmányos fogódzót, akkor az semmiféle garanciát nem jelent a betartására. Alkotmányos fogódzót közgazdasági kérdésekben pedig nem akartunk adni, mert azt mondtuk, hogy az Alkotmánybíróságot nem lehet ilyen helyzetbe hozni, hogy költségvetési tartalmi kérdésekről döntsön, ez a mindenkori kormánytöbbség feladata.

Tehát én azt gondolom, hogy erre a kétharmados törvényre nincs szükség. Egy egyszerű törvényt, 50 százalékkal elfogadható törvényt vagy az államháztartási törvény alakítását fontosnak tartanám, hogy átláthatóbb legyen, vagy az egész eljárási rendet, ami a költségvetés alkotását és a zárszámadás elfogadását szabályozza, az aprólékosabb és részletezőbb legyen.

(10.40)

Mindig elmondtam azt is, most is mondom, azt tartanám fontosnak, hogy az Országgyűlést vagy annak legalább költségvetési bizottságát beemeljük már a költségvetés előkészítésének folyamatába, s ne csak valamikor az ősszel, amikor már a sajtó előtt van minden, találkozzék a költségvetési bizottság azzal, amin a kormány egész évben dolgozott. Tehát az Országgyűlésnek adnék rangot, mert a költségvetési jog az Országgyűlés joga. A mi gyakorlatunkban ez nem így van. Tehát ezeket a kérdéseket úgy szabályoznám, hogy legalább az Országgyűlést vagy annak költségvetési bizottságát vonnám be a költségvetés előkészítésébe. Ezen keresztül kapna nyilvánosságot a költségvetés előkészítése.

A következő kérdéskör - s talán ez a legizgalmasabb a költségvetési szabályrendszer kapcsán -, hogy szükség van-e valamifajta hivatalra, amit eddig nem ismert a magyar alkotmányos rend. Én továbbra is azt gondolom, hogy az Állami Számvevőszéknek - persze lehetne még szabályozni, hogyan tegyen eleget ennek a feladatának; egyébként maradéktalanul meg tud felelni annak a feladatnak, amit a hivatalnak adnánk, vagyis a költségvetés véleményezésének - adhatnánk rangot. Rajtunk múlik, hogy ezeket a kérdéseket így szabályozzuk. Nem látom értelmét egy hivatal felállításának, hisz ennek a hivatalnak amellett, hogy viszonylag drága, igazából csak egy feladata lenne, a költségvetés véleményezése. Számomra ez a legszimpatikusabb megoldás. Ha nem a Számvevőszékben gondolkodunk, vagy a Számvevőszék mellett másban is gondolkodunk, akkor én ezt a tudást - néhány európai ország gyakorlatát követve - a piacról venném fel, hogy kimozduljunk a politika bűvköréből, kimozduljunk ebből a teremből, és a piacról szerezve ezt a tudást valahogy bevonnám ebbe az eljárási rendbe, mert annak is hírértéke lenne, ha tőlünk független meghatározó piaci szereplők, ilyen tudással rendelkező intézmények valamit állítanának a beterjesztett költségvetésről.

Számunkra ez lenne elfogadható. Mondom, elsődlegesen továbbra is az ÁSZ-ban gondolkodnánk. Nem fogadom el azt az állítást, amivel magyarázni akarják a dolgokat, hogy azért, mert az ÁSZ ellenőrzésre jogosult, a költségvetés véleményezése az ÁSZ-tól független intézményhez kell hogy kerüljön. Szerintem a kettő tökéletesen megfér egymás mellett. De ha abban gondolkodunk, hogy valami független intézmény is kerüljön be, akkor a piacról szerezném be ezt a tudást és nem máshonnan.

Ha kompromisszumokat akarunk találni - mert most már ideje lenne erről beszélni -, akkor azt gondolom, legalábbis ma ezt látom, nincs kétharmados támogatottsága az önkormányzati rendszer bármilyen féken tartásának. Azt, ami itt be van terjesztve, el kellene felejteni. Azt gondolom, nincs támogatottsága annak, hogy kétharmados törvényt alkossunk, és ebben a kétharmados törvényben közgazdasági szabályokat állapítsunk meg. Ez 50 százalékos költségvetési ügy. Azt gondolom, végre ezeket is el kellene felejteni. Főleg nincs értelme az egésznek úgy, hogy ennek egyébként sincs az alkotmányban megalapozott lába, tehát semmiféle garanciát nem jelent, nem jelent alkotmánybírósági kontrollt érdemben, ezért ezzel ne kísérletezzünk.

Ahol a megegyezés lehetőségét látom, az az alkotmánymódosítás azokban a szabályokban, amik léteznek, de az alkotmányba valók. Ahogy Wiener képviselő úr fogalmazott, arra én mindenképp ráerősítenék, és vagy az államháztartási törvényben, vagy egy 50 százalékos költségvetési szabályrendszert megalkotó törvényben a mi frakciónk partner lenne, de csak ebben.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu