DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csak röviden szeretném azt elmondani, amire Herényi Károly utalt. Nem az önkormányzatok száma a döntő a finanszírozásban, hiszen Csehországban 6 ezer önkormányzat van, hanem maga a finanszírozási modell. A finanszírozási reformot nem a végén kell kezdeni, hogy hogyan korlátozzuk be a pénzfelvételi lehetőséget, hanem egy rendszerben ezt egy elemként kell kezelni. A rendszerelemekből először az alapokat kell lerakni, és ehhez a feladat- és hatáskör megállapítása a legfontosabb. Lehet ebben különbséget tenni egyébként önkormányzat és önkormányzat között, a tehetősség, a létszám szerint és hogy ki milyen feladatot bír el. Ezzel, azt gondolom, lehet valamit kezdeni, és utána lehet ehhez igazítani a finanszírozást. És ha valaki ezeket a kereteket túllépi felelőtlenül, akkor lehet a korlátozó szabályt behozni. Most éppen fordítva történik; a szekér elkerülte a lovat.
Egyetértek azzal is, hogy noha ez kevés forrásmegtakarítást jelent, hogy adott esetben lehet a képviselő-testületek létszámát csökkenteni, akár a megyei közgyűlésekét, akár a nagyvárosokét. A kistelepüléseken, ahol egyébként 3-4-5 ember ül egy képviselő-testületben, azt lecsökkenteni szerintem nem ildomos, ráadásul az önkormányzatok 1500 fő alatt tiszteletdíjat sem vesznek fel, hiszen olyan nehéz helyzetben vannak.
A jövőt illetően azt gondolom, hogy ezt a törvényjavaslatot, ami előttünk fekszik, át kellene gondolni, az éven belüli hitel felvételét mindenképpen, de a hosszú távú hitelkorlátozásra is kellene egy újabb javaslatot tenniük, vagy más, az önkormányzat-kormány egyeztető fórumon egy alapkérdésben megállapodni. Így, ebben a formájában nem lesz ebből törvényjavaslat, ebben biztos vagyok. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés