DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tényleg nem akartam szólni már, össze is pakoltam, hogy vége a vitának, de amit Göndör képviselő úr mondott, azért annak van egy másik olvasata is. Nyilvánvaló, hogy a kétharmados törvények partneri viszonyt feltételeznek mind az egyik, mind a másik oldalról. És hogy miért állt fel akkor adott esetben a Fidesz az asztaltól, nézzük meg a másik olvasatát is.

Talán minden képviselő emlékszik arra, hogy a Fidesz hozzájárulását adta annak a kétharmados törvénynek a módosításához, amely a megyei közigazgatási hivatalok átalakítására vonatkozott. Önök azonnal regionális közigazgatási hivatalokat létesítettek belőlük, noha csak a szervezeti rendszer átalakításához adtuk meg a hozzájárulást, hogy mindenki úgy alakítsa ki kormányzati szerveit, aki kormányoz, ahogy éppen akarja. Ebből aztán lett egy alkotmánybírósági döntés, amely visszaállította a kétharmados, hozzájárulás nélküli szabályozást.

Ugyancsak Lamperth Mónika belügyminisztersége idején volt az az elhíresült mondat, hogy mi tudjuk a dolgunkat, és meglátjátok, nem fogtok csalódni. Így történt az, hogy a megyei területfejlesztési tanácsoktól, miután a 19 megyéből 18-ban ellenzéki vezetés jött létre, a vis maior keretet elvették, illetve kiüresítették a megyei területfejlesztési tanácsokat, egy fillér nem található ma ezekben a szervezetekben. A kormánytöbbségű - miniszteri, SZDSZ-es és MSZP-s tisztséget nem nyerő - pozíciójukat elvesztő emberekkel feltöltve minisztériumi delegáltként, kétharmad-egyharmad arányban történő szavazati aránnyal hozták létre ezeket a szervezeteket. Ez nem partnerségi viszony!

Innentől kezdve valóban nem lehet ezekben az ügyekben megegyezni. Én azt mondom, ha jövőre ezen a metóduson változtatni kívánnak a kormányzó pártok - vagy most már csak egy van, meg egy félig-meddig az -, akkor lehet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) a jövőre vonatkozó finanszírozási reformról, feladatmegosztásról, önkormányzati reformról beszélni, a kormány-önkormányzat egyeztető fórumban először, majd egy jó törvényjavaslat következtében, ötpártiban itt a parlament előtt, végül a törvény zárószavazásához el is lehet jutni, de ehhez partneri viszony kell.

Forrás: parlament.hu