DR. SZANYI TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Nem megismételve, de lélekben teljességgel egyetértve azokkal a szempontokkal, amelyeket a miniszter úr felsorolt az előbbiekben, szeretném tájékoztatni az Országgyűlést, hogy a gazdasági és informatikai bizottság megtárgyalta ezt a törvényjavaslatot, a módosítás minden lényegi részletét, és ezt 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, ámde 12 tartózkodással általános vitára alkalmasnak találta, azzal a megjegyzéssel is, hogy egyébként most itt, a parlament tavaszi ülésszakán csak egy vezérszónoki kört viszünk ebben a témában, és bizony előttünk áll az egész nyár arra nézvést, hogy a megfelelő vagy esetleg szükséges módosító javaslatokkal előálljunk.

Úgyhogy a munkás nyár jegyében ajánljuk nagy szeretettel és figyelemmel ezt a törvényjavaslatot az Országgyűlés figyelmébe, majd a későbbi, őszi elfogadásra.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu