HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak meg szeretném nyugtatni Babák képviselő urat, hogy én nem az ő pozíciójukat hibáztatom, hanem arra szeretnék rámutatni, hogy itt egy nehezen működtethető vagy finanszírozható rendszer finanszírozásának a lehetőségeit keressük, de ettől a rendszer nem fog megváltozni. Tehát ezt mindenképpen szerintem meg kell változtatni. Ez az egyik.

A másik pedig az, hogy azért az önkormányzatok eladósodásának a mértéke, ami az utóbbi időben drámai méreteket öltött, nincs arányban azzal, amennyivel csökkent a költségvetési támogatás.

(11.30)

Tehát itt valami más baj van, mert azért azt a fajta egy nagyságrenddel történő eladósodást, ami az utóbbi években tapasztalható volt, nem indokolja a költségvetési támogatások csökkenése. Mi is felróttuk a kormánynak a tavalyi költségvetési vita során, hogy szerintünk 7-10 százalékkal csökken ebben az esztendőben az önkormányzatok finanszírozásának forrása, ez így tarthatatlan. De ha egyszer eljutunk oda, hogy tényleg elkezdünk beszélni arról, hogy milyen önkormányzati rendszert akarunk... - persze ezt az államháztartási reformmal, illetve az államszerkezeti reformmal együtt kellene valahogy megvalósítani, hiszen számos párhuzamosság, számos felesleges feladat, számos olyan pénzkiszóró technika, technológia van érvényben és hatályban, amit ha egy kicsit átgondolunk és ésszerűsítünk, akkor rengeteg pénzt lehetne megspórolni. (Babák Mihály: Csak ez a törvényjavaslat nem erről szól.)

Hát persze, hogy nem erről szól, csak azért mondtam, hogy egy törvényjavaslat, ami egy hibás helyzetnél nem az okokat akarja megszüntetni, hanem a tünetet akarja átmenetileg valahogy kezelni, az rövid távon esetleg politikai előnyt előidéz, de hogy hosszú távon nincs sok értelme, az egészen biztos. Ez a baja ennek a fajta közelítésnek, és ezért kellene őszintén beszélni arról, hogy mik a megoldási lehetőségek.

Forrás: parlament.hu