KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár fideszes képviselők azt mondják, hogy már vége a vitának, összepakolnak, aztán hazamennek, de arra szeretném kérni őket, hogy ezt ne tegyék, mert az eddigi megszólalásaikból számomra úgy tűnt, hogy valahogy nem akarják, vagy nem tudják, nem akarják meghallani azokat az üzeneteket, amelyeket miniszter úr az expozéban elmondott. Szabó Lajos itt nagyon világossá tette a vitában, Wiener György képviselő úr, mások, akik hozzászóltak, nem akarom megbántani Herényi képviselő urat, de ő is világossá tette, hogy itt egy nagyon komoly felelőssége van az Országgyűlésnek a három törvényjavaslattal kapcsolatban, nemcsak a kormánypárti képviselőknek, hanem azoknak, akikkel együtt lehet a kétharmados törvényeket módosítani.

Az elmúlt hónapokban számos alkalommal és sokféle szövegkörnyezetben hangzott el, hogy az elmúlt 18 év magyar költségvetési politikájában jellemző volt a túlzott lazaság, az általános deficithajlam, az átláthatatlanság és a politikai ciklusok nyilvánvaló rátelepedése a gazdasági folyamatokra.

(11.50)

A külső-belső hitelesség fokozatos elvesztése tetten érhető abban is, hogy a magyar állam a szomszédoknál és más EU-tagországoknál lényegesen magasabb kamatot fizet az államadósság után. Ez nagy baj, de ennél még nagyobb baj, ami ebből a jövőre nézve következik. A deficit lényege, hogy többet költünk, mint amennyi rendelkezésünkre áll. Amikor pedig ezt államkötvények kibocsátásával fedezzük, nem mást teszünk, mint hogy a hiányzó részt az utókorral fizettetjük meg. Ugyanez igaz az önkormányzatokra is, amikor nem államkötvényt, hanem kötvényt bocsátanak ki. Tudjuk, hogy a következő évtizedekben minden előrejelzés szerint Magyarország lakossága létszámában csökkenni, átlagos életkorát tekintve öregedni fog. Az egyre nagyobb örökül hagyott terheket az egyre kisebb létszámú dolgozó társadalmi csoportoknak kell majd viselniük. Ez így tovább nem mehet!

Ahhoz, hogy tartós megoldást találhassunk, először meg kell értenünk a baj gyökereit, a lényegi mechanizmusokat. A deficithajlamnak számos oka lehet. Sokan úgy gondolják - és ez a vitában is elhangzott -, hogy a fő ok egy rövid mondatban összefoglalható: ilyen a mai magyar politikai elit. A törvényjavaslat vitája során is elhangzott az az állítás, hogy normális országban nem lenne szükség erre a törvényre, talán éppen Babák képviselő úr is mondta. Ez a válasz így, képviselő úr, felszínes.

Amikor az OECD szakértői a kormány felkérésére 2006 májusában átvilágították a költségvetési rendszerünket, arra a következtetésre jutottak, hogy hasonló intézményi keretek között más országok is hajlamossá válnának a túlzott költségvetési hiányra. 2007 áprilisában éppen ebben az épületben került sor nemzetközi konferenciára a monetáris és fiskális politika néhány aktuális kérdéséről. Az egyik előadó összehasonlította az EU-országokat abból a szempontból, hogy költségvetési rendszerük intézményi keretei mennyiben járulhatnak hozzá a költségvetési fegyelem fenntartásához. Huszonöt ország között Magyarország a legutolsó helyen végzett. Ez természetesen nem menti a politikailag motivált túlköltekezést, de felveti a kérdést, hogy nem lehetne-e a játékszabályok megváltoztatásával eredményt elérni.

Mélyen egyetértek a törvényjavaslat indokolásának első mondatában megjelölt céllal, amelyik így fogalmaz: "A javasolt törvény azt célozza, hogy felelős parlamenti pártok vállalják, hogy kormányra kerülvén költségvetési politikájukban nem fogják túllépni az itt meghatározott fenntarthatósági kereteket, és biztosítják a szükséges átláthatóságot." A vita arról győzött meg engem, hogy úgy látszik, sokan nem akarják osztani az indokolásnak ezt a mondatát az ellenzéki pártok képviselői közül.

Az önfegyelem és az elköltekeződés problémáját már ismerték a régi görögök is. Homérosz eposzában a sziklás tengerparton éneklő szirének hangjának egy hajós sem tud ellenállni, ezért közelebb hajózik a parthoz, ott viszont hajótörést szenved a sziklákon. A leleményes Odüsszeusz - aki tudja magáról, hogy ő sem tudna ellenállni a kísértésnek - magát a hajó árbocához kötözteti, a matrózok fülébe pedig viaszt önt, hogy a veszélyes szakaszon még utasítást se tudjon adni nekik a közelebb hajózásra. Az a feladatunk tehát, hogy megkössük saját kezünket. Van, aki szerint azért nem érdemes túlságosan megkötni a politikusok kezét szabályrendszerekkel, mert akkor sosem fog kialakulni sem a felelős politikai gondolkodás, sem a felelős politikusok iránti közbizalom.

Nem tudom, hogy e vélemény pártolói mely országok vezetőit gondolják kellően felelősnek, de azok a megoldások, amelyeket itt javasol a kormány, szinte kizárólag fejlett, több évtizedes, sőt évszázados stabil demokráciák, angolszász és skandináv országok találmányai az elmúlt harminc évből. Ezek az országok, ahol a felelős politikai gondolkodás és a politikusok iránti közbizalom felette van a nemzetközi átlagnak, bizonyára nem azért fejlesztették ki szabályaikat, mert nem ismerték ezeket a problémákat. Ők is szembesültek vele különféle okokból és körülmények között, hogy a kis rövid távú előnyök képesek elhomályosítani a nagy hosszú távú hátrányokat.

Költségvetési szabályokat a nemzetközi tapasztalatok szerint jellemzően válságok után szoktak bevezetni. Most nem ez a helyzet. Csak nagyon kevés példa van arra, hogy már a válság megelőzése is elegendő érv lett volna a szükséges politikai konszenzus megteremtésére. Bízom benne, hogy felelősen gondolkodó parlamenti pártok számára a további politikai költségvetési ciklusok megakadályozásának igénye és a jövő generációk jövőjének tisztelete elegendő érv. Ha nem, akkor hosszabb és fájdalmasabb út vár ránk.

Elméletileg szerezhetnénk ugyanis hitelességet úgy is, hogy nem változtatunk semmit az intézményrendszeren, mindössze sok éven és több választási cikluson keresztül a váltakozó kormányok mind fegyelmezett költségvetési politikát folytatnak. Vajon mennyi idő kellene ahhoz, hogy a befektetők majd visszanézve fegyelmezettnek könyveljék el a magyar költségvetési politikát? Ha sikerülne, akkor öt-hat év talán elegendő lenne, csak ez túl hosszú idő. Öt-hat éven keresztül fizetni az euróhozamoknál lényegesen magasabb forintkamatokat drága az adófizetőknek, drága a beruházó vállalatoknak és drága a lakáshiteladósoknak.

A fegyelmezett költségvetési politikát természetesen nem helyettesíti semmi, de a hitelesség visszaszerzésének folyamatát lehet gyorsítani. Amint a törvény indokolásában is olvasható, a mai viszonyok között mintegy 90 milliárd forinttal fizet ki többet a költségvetés csak a magyar államkötvények külföldi tulajdonosainak azért, mert a forintkötvények elvárt hozama mintegy 3,5 százalékponttal az euróhozamok felett van. Ezt a 90 milliárdot nemcsak az állam veszti el, hanem az egész magyar gazdaság is. Ha a javasolt törvénycsomaggal a hitelesség visszaszerzéséhez szükséges időt akárcsak egyetlen évvel is sikerül lerövidíteni, már nyertünk 90 milliárd forintot. Ha ezt betennénk a bankba, a kamatokból a világ végéig elműködne az új Költségvetési Hivatal. Talán érdemesebb lenne ezt hagyni örökül a jövő nemzedékének.

Az elmúlt évtizedekben számos más ország polgáraival együtt rászoktunk, hogy minden probléma megoldását az állami költekezésben lássuk. Az államreform egyik legfontosabb célja, hogy ne tekintsük érinthetetlennek, örökre adottnak, mire, hogyan költi az adófizetők pénzét az állam. Vizsgáljuk meg, mit lehet hatékonyabban, esetleg pénzköltés helyett szabályozással megoldani, mert különben nem lehet csökkenteni az adókat, és akkor nem nyerhetjük vissza versenyképességünket a világgazdaságban. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az állam számos feladatának teljesítéséhez mindenképpen pénz szükséges, és ezt a pénzt valahonnan elő kell teremteni. Lehet adók formájában megfizettetni a mai generációkkal, és lehet átcsoportosítani más állami feladatoktól. Ezek között a mindenkori kormányoldal szabadon dönthet. Az új törvény szellemében egyet nem lehet: államadósság formájában megfizettetni a jövő generációkkal. Nem áll jogunkban a saját szabadságunkat és lehetőségeinket a jövő generációk kárára kiterjeszteni.

Mindezzel ilyen elvontan természetesen könnyű egyetérteni. A kérdés, hogy hogyan lehet a magasztos elveket érvényre juttatni a mindennapok döntéshozatalában. Mivel a költségvetési hatásvizsgálatok gyakran bonyolult szakmai és technikai részletekkel terhelt levezetéseket igényelnek, szükség van egy kontrollszervezetre, amely számunkra garantálja a becslések megalapozottságát. Ez az egyik legfontosabb cél, amely csak a Törvényhozási Költségvetési Hivatal létrehozásával érhető el. Amennyiben az előterjesztő nem, vagy nem megfelelő színvonalon készítette el a hatásvizsgálatokat, akkor ezt a hivatal meg fogja állapítani, és helyette ezt a munkát számunkra, parlamenti képviselők számára el fogja végezni.

Többen felvetették, hogy nem lehetne-e a szükséges szakértői bázist az Állami Számvevőszéken belül kialakítani, különösen hangsúlyosan beszélt erről Tállai képviselő úr. Bárki megnézheti, hogy jelenleg mekkora kapacitást köt le az Állami Számvevőszékben a költségvetés és a zárszámadás éves vizsgálata. A legutóbbi jelentések tanúsága szerint az ÁSZ nagyságrendileg hetven fő külső kapacitást vesz fel e két törvényjavaslat ellenőrzéséhez. A kormány ehelyett azt javasolja, hogy az ÁSZ belső munkatársai teljes munkaidejükben a zárszámadás ellenőrzésére koncentráljanak, és a költségvetés vizsgálatára ne az ÁSZ vegyen fel hetven külső munkatársat, hanem alakuljon egy külön hivatal, nem számvevőkből, hanem közgazdászokból, és ők végezzék a költségvetési becsléseket a nyári hónapokban, az év maradék részében pedig új feladatként tegyék ugyanezt az összes többi törvény esetén.

(12.00)

Mindezt nem azért mondom, mintha az ÁSZ szerepének csökkentésére törekednénk, sőt ellenkezőleg. Egy modern költségvetési rendszer, amely ellenőrizhető mutatókkal méri a különféle állami programok eredményességét és hatékonyságát, hatalmas új kihívásokat jelent a számvevők számára.

A hatékonyság és célszerűség vizsgálata ma is része az ÁSZ feladatainak, de a jogszerűség ellenőrzése eddig lényegesen nagyobb hangsúlyt kapott. Mind az elméleti megfontolások, mind a nemzetközi gyakorlat vizsgálata alapján célszerűnek tűnik a profiltisztítás. Az ÁSZ a továbbiakban kiteljesítheti tevékenységét a célszerűség és hatékonyság utólagos ellenőrzése területén, a Törvényhozási Költségvetési Hivatal pedig előzetesen árazza immár az összes törvényjavaslatot és módosító javaslatokat. Ez a megoldás eleve kizárja azt a lehetséges érdekkonfliktust is, amely akkor állna elő, ha a Számvevőszéknek utólag olyan adatokat kellene ellenőriznie, amelyeket az előzetes ellenőrzés során már elfogadott, vagy esetleg éppen maga határozott meg.

Az ötpárti egyeztetések során felmerült a kérdés, hogy van-e szükség, és ha igen, hogyan a tervezési folyamat intézményi szintű ellenőrzésére. Igen, azt gondolom, hogy szükség van annak ellenőrzésére, hogy az intézmények tiszteletben tartják és érvényre juttatják-e a kormányzati és az intézményi szintű eljárási szabályokat, de valószínűleg nem minden évben és minden intézmény esetében, hanem az ellenőrzési rendszerekben szokásos módszertan szerint, például kockázatelemzés alapján kiválasztva és utólag. Erre a kormány javaslata természetesen nem tér ki, hiszen az intézmények belső működésének ellenőrzése ugyanúgy feladata marad a Számvevőszéknek, mint ahogyan eddig is az volt.

Tisztelt Ház! A kiszámíthatóság és hitelesség növelése, a generációk közti igazságosság biztosítása és a társadalom általános öregedése miatti költségvetési problémák tompítása nem kis feladat, de egyetértek azokkal, akik ennél többet szeretnének elérni. Rövid távon igazságosabb elosztásra van szükség a ma élő generációk között, viszont középtávon csökkenteni kell az állam méretét, és közben úgy kell alakítani a költségvetés szerkezetét, hogy az elősegítse a hosszú távon fenntartható növekedést. Mindezek fontos kérdések, de a beterjesztett javaslat nem ezeket a feladatokat kívánja megoldani. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennénk nyitottak a költségvetési kiadások növekedésének korlátozására, és ezáltal az állam méretének csökkentésére vonatkozó hosszabb távú konszenzus kimunkálására.

Az ötpárti egyeztetéseken elhangzott felvetések alapján kidolgoztuk - úgy, ahogy azt Szabó Lajos képviselő úr itt prezentálta - a reáladósság szabály- és a kiadási plafonok közös rendszerét is, amely egyszerre biztosítja a költségvetési fegyelmet, és korlátozza a kiadási főösszeg növekedését. Nyilvánvaló ugyanis, hogy önmagában a kiadások korlátozása, a kiadási plafonok rendszere nem alkalmas arra, hogy gátat vessen az államadósság növekedésének, hiszen nem mond semmit a bevételi oldalról, nem mond semmit a deficitről. Amennyiben az új szabály a deficit szintje helyett csak a kiadási oldal korlátozását írná elő, az azt a nemkívánatos üzenetet közvetítené, hogy a mindenkori kormány a jövőben az adó- és járulékbevételek csökkentésével akarja fellazítani a fiskális fegyelmet. A kiadási plafonok és a reáladósság szabályai nem helyettesítő, hanem kiegészítő viszonyban vannak egymással.

Tisztelt Ház! Az ötpárti egyeztetéseken kiderült, hogy minden parlamenti párt szerint szükség van olyan szabályokra, amelyek biztosítják a költségvetési politika fenntarthatóságát és átláthatóságát. Most alkalom nyílik arra, hogy azokban a kérdésekben, amelyekről az eddigi háttértárgyalások során az egyes pártok nem tudtak egyértelmű álláspontot elfoglalni, immár nyilvánosság előtt mondjunk véleményt. Ez most megtörtént, és ezen a véleményen, meggyőződésem, hogy szükséges változtatni az ellenzéki pártok képviselőinek.

Az ellenzék számos alkalommal hangot adott kritikáinak a múltat illetően. Most azt kérem, hogy a sérelmek felhánytorgatása helyett összpontosítsanak a törvényjavaslat céljaira és tartalmára. Ha van javaslatuk - márpedig azt mondta Tállai képviselő úr, hogy van javaslatuk, erről persze nem beszélt a vitában -, amellyel a célok elérését még jobban lehet biztosítani, akkor mondják el, és ezzel bizonyítsák saját elkötelezettségüket a költségvetési fegyelem és átláthatóság megteremtése iránt saját szavazóiknak és a gazdaság összes szereplőjének.

Tisztelt Ház! Tállai képviselő úr a múlt héten az általános vitában azt mondta: "Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat céljával egyet lehet érteni. Egyértelmű célja az, hogy a költségvetés egyensúlyát, egyenlegét javítsa, a hiányt csökkentse, az eladósodás növekedését megállítsa, és egyértelműen olyan intézményi és szabályozási környezetet hozzon létre a költségvetés elfogadása, felhasználása és módosítása kapcsán, amely mindenki számára érthető, átlátható. Én azt gondolom - mondta Tállai képviselő úr -, ezekkel a célokkal alapvetően egyet kell és egyet lehet érteni."

Nos, tisztelt képviselőtársaim, ha ez így van, és ha megfontolják mindazokat, amelyeket az elmúlt nagyjából tizenhét percben mondtam, akkor el kell hogy jöjjön az a pillanat, amikor a Fidesz, a KDNP képviselői felülvizsgálják az általános vitában képviselt álláspontjukat, és fordítanak a véleményükön; nem azon, amivel Tállai képviselő úr egyetértett, hanem azon, ahogy hozzáállnak, és ahogy kifejezték várható szavazási magatartásukat a zárószavazásnál. Azon fordítani kell, tisztelt képviselőtársaim, mert azt a három törvényjavaslatot azokkal a módosításokkal, amelyekben meggyőződésem szerint meg tudunk egyezni, azokkal szükséges lenne elfogadni. Kérem önöket arra, hogy ezt a fordulatot a véleményalkotásukban tegyék meg, és támogassák módosításokkal a három most tárgyalt törvényjavaslatot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu