PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Nyitrai Zsolt képviselőtársam és Márfai Péter képviselőtársam által elmondottakhoz szeretnék a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében hozzászólni.
Szóval, tisztelt képviselő urak, Nyitrai képviselő úr felvetette az internetadó kérdését a normál fölszólalásában. Igen, valljuk be itt, a Ház falai között, hogy akkor, amikor 2008-at írunk, amikor az Európai Unióban az e-befogadás évéről beszélünk, amikor Magyarországon az e-befogadás évét szeretnénk elérni, és ezért kívánunk dolgozni valamennyien, akkor nem elegáns, hogy a kormány egy ilyen rejtett adóemelést akart bevezetni. Az sem elegáns, hogy az utóbbi hetekben folyik az érintett cégek meggyőzése, amiről Nyitrai képviselő úr beszélt.
Természetesen, mint ahogy az akkori vitában elmondtuk, ahogy Nyitrai képviselő úr is megemlékezett erről, a Nemzeti Kulturális Alap feltöltéséről gondoskodni kell. Ezt nem vitatja egyetlenegy felelősen gondolkodó országgyűlési képviselő sem. De az internetadó bevezetése nem is az összegében, hanem az elvszerűsége miatt egész egyszerűen lehetetlen. Erről már számtalan esetben beszéltünk.
Viszont rátérve arra, amit fontosabbnak tartok most az internetadónál: ha azt akarjuk, márpedig ezt szeretné mind az öt parlamenti párt, és remélem, a kormány is, hogy hétfőn mind a két anyag elfogadásra kerüljön, tehát mind az 5332., mind az 5333., akkor ahhoz a legegyszerűbb technika az volna, ha az öt párt meg tudna egyezni, és a módosító javaslatot a gazdasági és informatikai bizottság nyújtaná be, mert akkor abban az esetben nem kellene összehívni a bizottság ülését. Egy együttes általános és részletes vitában megvitatható lenne, és akkor megtörténhetne a szavazás és a végszavazás is róla.
Mi kompromisszumkészek vagyunk annak érdekében, hogy mindenféleképpen ez az országgyűlési határozat elfogadásra kerüljön. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés