SZABÓ VILMOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem vitatva, sőt egyetértve Horváth János képviselőtársammal az elviekben, azért hadd mondjam el, hogy amit tettünk, amit tett a kormány az elmúlt hónapokban, egyáltalán nem volt se halk, se észrevétlen, hanem igenis - ahogy ezt részben államtitkár asszony is elmondta - igen fontos, jól megfogható: személyesen a külügyminiszter asszony, a kormány tevékenysége, a kubai menekültek befogadása. Amikor a külügyi bizottság küldöttségével nemrégen Washingtonban jártunk, külön köszönetet kaptunk ezért mind a kongresszusban, mind más politikai fórumokon a különböző személyiségekkel való megbeszéléseinken. Tehát úgy hiszem, az, amit tettünk, egyértelmű, és nagyon jól bizonyítja az elkötelezettségünket.
A másik: szeretném azért, ha nem becsülnénk le, hogy elkezdődött egy változás, ha nem is tartunk még ott, éppen, merthogy egy békés változást támogatunk, éppen, mert a mi tapasztalataink is ezt szolgálják; elkezdődött, és a gazdasági jogok egyezségokmányának aláírásától a mobiltelefonok bevezetésének vagy használatának engedélyezéséig, a számítógép-vásárlás engedélyezéséig nyilván a gazdaságban is meg fognak ezek jelenni. Én azt gondolom, kell hogy tükrözze a mi megnyilatkozásunk ezeknek az elismerését, kell hogy értékeljük ezeket a lépéseket, amelyek abba az irányba vezethetnek, amelyről azt gondolom, mindannyian egyformán beszélünk. Azt gondolom tehát, hogy ne tegyünk rossz nyilatkozatot rosszkor.
Köszönöm szépen.
(16.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés