TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Herényi képviselő úrnak mondom, hogy azért ez a vita nem most kezdődött, hanem két héttel ezelőtt, amikor több órán keresztül, a frakciók 40 percben fejthették ki szakmai álláspontjukat. Az, hogy ő most a vitát leminősíti, legyen az ő problémája.

Nagyon érdekesen alakul a mai vita valójában, hiszen nem is tudom, hogy az Országgyűlés előtt mikor volt ilyen törvénycsomag, amikor három kétharmados törvényt kellene az Országgyűlésnek módosítani. Kíváncsian vártam, hogy a frakciók hogyan vesznek részt ebben a vitában. Jól érzékelhető egyébként, hogy az országgyűlési képviselők nem érzékelik azt, hogy most miről is tárgyal a parlament. Hiszen akik most itt vannak, általában az önkormányzatoknál kötnek ki, mert a hétköznapjaik során, a munkájuk során ezzel a problémával találkoznak.

De hogy egyébként mellé kellene egy közpénzügyi törvényt alkotni és az alkotmányt is módosítani, az jól érzékelhetően ki sem jön igazából a vitából. A szabad demokratákat nem akarom minősíteni, mert ők nagyon sajátosan értelmezik az ellenzéki szerepet, ők úgy gondolják, hogy egy ilyen törvénycsomagnál a vitában részt sem vesznek. Nem probléma, mert az egyeztetésen a szabad demokrata képviselő úr elmondta, hogy nekik végül is teljesen mindegy, ami a parlament elé be lesz nyújtva, azt ők meg fogják szavazni. Ilyen értelemben a kisebbségben lévő szocialisták nyugodtak lehetnek, mert a bősz SZDSZ-ellenzék meg fogja szavazni mind a három törvényjavaslatot. Legalábbis az egyeztetésen ez hangzott el. (Keller László: Koalíciós kormány nyújtotta be.)

Azt gondolom, ez a vita nagyon rávilágít arra, hogy a probléma kezelését valóban az önkormányzatoknál kellene kezdeni, hiszen minden felszólalás teljes egészében ezt támasztja alá. Ezért javaslom is az államtitkár úrnak, hogy figyelje a vitát, és fogadja meg azokat a tanácsokat, amelyeket az önkormányzatok helyzetéről kormánypárti és ellenzéki képviselők egyetértésben elmondanak.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu