DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A felszólalásom címét úgy jelentettem be, hogy "Nemzeti örökségünk időszerű útjelzője". Az Országgyűlés 2008 tavaszi ülésszakának végén időszerű átgondolni teljesítményeinket, sikereinket és sikertelenségeinket a nemzeti örökségünk fényében. Az világos, hogy mi, magyarok akkor valósítjuk meg önmagunkat, ha szabadon élhetünk, ami azt jelenti, hogy a népképviselet intézményeivel kormányozzuk magunkat.
Példát hozok elő a múlt évszázadból. Az 1945. november 4-én megválasztott Nemzetgyűlés példaértékű, általános, titkos választás alapján jött létre: a jogosultak 92 százaléka elment voksolni, amikor 83 százalékban a demokratikus polgári pártokra szavazott. Ország-világ elismeréssel nyilatkozott. Másnap egy vezércikkben a New York Times Magyarországot - idézem - a demokrácia fellegvárának nevezte. Tudtuk mindannyian, hogy a szovjet megszállás nemhogy nem csökkentette a nemzeti akarat kifejezésének hitelességét, hanem éppen a magyar nép bölcsességét fokozta, és bátor kiállását bizonyította.
A stabilizálódó intézményrendszerrel az ország sikeresen haladt az újjáépítés útján a békeszerződés és szuverenitás felé. Ezt a fejlődést szakította meg 1947 februárjában az a szovjet puccs, amely utat nyitott a kommunista hatalomátvétel felé. A Szovjetunió megszegte a Jaltában kötött szerződés szellemét, amikor a Vörös Hadsereg osztaga elhurcolta a magyar polgári politika vezérét, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Bélát. Jómagamat és öt képviselőtársamat mentelmi jogunk megsértésével vetettek fogságba.
Nem volt, tisztelt Országgyűlés, kommunista hatalomátvétel Magyarországon. A szovjet katonai erők átadták a kormányzást a kisebbségnek. A szovjet katonai beavatkozást a jaltai szerződés megszegéseként gyalázatos szovjet puccsnak minősítette Truman elnök Washingtonban. A Szovjetuniót felszólította az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, hogy tartsa be kötelezettségét. Ebben a becsapott állapotban az USA olyan felkészülésre szánta el magát, olyan szövetségi rendszer létrehozatalába kezdett, amely elvezet majd a szabadságjogok érvényesüléséhez mindenütt. Ez az elhatározás valósult meg a NATO által 1990-ben, a gyarmatbirodalom szétesésével.
(23.10)
Bár hosszú negyven esztendő erőfeszítését igényelte a feladat, sor került a Jaltában kinyilatkoztatott idea és kötelezettségek érvényesítésére. Tény az is, hogy hosszú távon, ami négy-öt évtized erőfeszítését követelte - tehát történelmi távlatban - a Szovjetunió nemcsak hogy rákényszerült a nyilatkozatokat betartani, hanem csődbe is ment, és szétesett az évszázadok során összetákolt, összekovácsolt nagy orosz birodalom.
Tisztelt Ház! Íme, voltak idők, amikor a mi magyar demokratikus választásunk eredményeinek eltiprása még nagypolitikai átrendezéseket is elindított. Manapság, amikor a magyar nép nem érzi jól magát, aligha kérdéses, hogy megbékélésünknek és önbecsülésünknek javára lesz, ha a népképviselet eszközéhez nyúlunk.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés