DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A miskolci Szent Ferenc Kórház megszüntetésével kapcsolatban elmondanám, hogy Miskolc városában négy aktív fekvőbeteg-ellátó szolgáltatást végző kórház működött a struktúraváltást megelőzően. A struktúraváltást követően, illetve azzal egy időben a minisztérium által kiírt pályázatokon egyébként a Semmelweis Kórház is és a Diósgyőri Kórház is pályázott arra, hogy azokat a feladatokat, amelyeket most képviselő úr említett, tehát a tüdőgyógyászati feladatokat, illetve reumatológiai feladatokat át lehessen telepíteni ebbe a két kórházba. Egyébként a struktúraátalakítás további racionalizálási lépéseket indított el, ennek kapcsán egyesült a Diósgyőri és a Semmelweis Kórház.

(16.20)

Az aktív belgyógyászati ágyak fenntartását a Szent Ferenc Kórház vonatkozásában a Belgyógyászati Szakmai Kollégium nem javasolta.

Az aktív tüdőgyógyászati ellátás megszüntetésére azért került sor, mert a megyében két aktív, tüdőgyógyászatot nyújtó ellátóhely működött, ezenkívül szükségessé vált a tüdőgyógyászati, mellkassebészeti tevékenység összevonása - ez egyébként megtörtént.

Az aktív reumatológiai feladat ellátása valóban átkerült a Diósgyőri Kórházba, a Diósgyőri Kórház egyébként erre a feladatra felvett pénzt az Egészségügyi Minisztériumtól, ezzel a pénzzel elszámolt, és azt állítja, hogy megtette az összes olyan intézkedést, amivel a reumatológia működési feltételeit, tárgyi feltételeit megteremtette. Rendelkezik működési engedéllyel, így nyilvánvalóan a személyi feltételekkel is rendelkeznie kell. Ennek megfelelően azt kell hogy mondjam, hogy elviekben a reumatológia működik. Ezenkívül, ha viszont nem működik, az intézmények fenntartóinak joguk és lehetőségük van arra, hogy egy feladatátadás-átvételi szerződéssel - ahogy az egyébként más helyen is működik - a feladatot a Szent Ferenc Kórházban láttassa el a Semmelweis Kórház vagy a megyei önkormányzat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP-s képviselők soraiban.)

Forrás: parlament.hu