ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitát lezárom.

Most határozathozatal következik; az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, így a törvényjavaslat eredeti szövegéről fogunk határozni. Kérdezem önöket, elfogadják-e a T/5951. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 339 igen szavazattal, 13 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta az indítványt. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik az önkéntes tartalékos területvédelmi erő létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája, a módosító javaslatokról történő szavazás és a zárószavazás.

Simicskó István képviselő úr önálló indítványát H/4553. számon kapták kézhez. A benyújtott módosító javaslatokról a honvédelmi bizottság előterjesztette ajánlását, amelyet H/4553/4. számon kaptak kézhez, illetőleg a honlapon elérhették a képviselőtársaim.

Indítványozom, hogy a két benyújtott módosító javaslatot összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége támogatja ezt a javaslatot.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1. és 2. pontjaira. Kérdezem, kíván-e bárki felszólalni. (Nincs jelzés.) Nem kíván.

Kérdezem Simicskó István képviselő urat, kíván-e szólni. Öné a szó, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu