ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom figyelmüket arra, hogy a határozathozatal során az előterjesztés címe megváltozott.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszerének felülvizsgálatáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a javaslatot 346 igen szavazattal, 16 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most bizottsági tagcserére tett javaslatról határozunk. A Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően személyi javaslatot terjesztettem elő H/5955. számon. Ebben azt kezdeményeztem, hogy az Országgyűlés az Új Magyarország fejlesztési terv végrehajtását felügyelő eseti bizottságba Szűcs Erika képviselő asszony helyett Kárpáti Tibor képviselő urat válassza meg a bizottság tagjává.

Kérdezem a tisztelt képviselőtársaimat, egyetértenek-e ezzel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 362 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta a személyi javaslatot.

Engedjék meg, hogy a képviselő úrnak kívánjak a bizottsági munkájában sikereket és eredményeket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a Magyar Távirati Iroda Zrt. 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló, továbbá az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2007. évi gazdálkodásának ellenőrzéséről és a beszámoló elfogadását kezdeményező, a kulturális és sajtóbizottság által benyújtott országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája és a határozathozatal. Az előterjesztéseket J/5356., J/5544. és H/5796. számokon, a foglalkoztatási bizottság ajánlását pedig J/5356/1. számon kapták kézhez képviselőtársaim.

Most az előterjesztői expozék következnek. Megadom a szót Vince Mátyás úrnak, a Magyar Távirati Iroda Zrt. elnökének, a beszámoló előterjesztőjének, 20 perces időkeretben.

Elnök úr, öné a szó.

Forrás: parlament.hu