DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A bizottsági jegyzőkönyv tanúsága szerint valóban Mikola képviselő úr tette ezt a megállapítást, amely meglehetősen súlyos az összefüggéseiből kiragadva, és amely kérdés és a képviselő asszony kérdése is arra ösztönözte az Egészségügyi Minisztériumot, hogy 2003-ig visszamenően kigyűjtesse az Országos Egészségbiztosítási Pénztár munkatársaival azoknak a betegeknek az adatait, akik fekvő- vagy járóbetegek voltak az OPNI-nál. Arra kerestük a választ, hogy az OPNI megszüntetése valóban hozzájárult-e az ilyen halálesetek számának a növekedéséhez.
Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet volt betegei közül évente, 2003-ig visszamenően vizsgálva, a fekvőbetegek közül elbocsátásuk alatt-után 4-8, a járóbetegek közül elbocsátásukat követően 2-3-5 beteg halt meg évente. A volt fekvőbetegek közül, szeretném elmondani, 2007-ben 4, míg 2005-ben 8, a járóbetegek közül 2007-ben 3, míg 2006-ban 5, és 2005-ben 3 beteg halt meg. 2008 első öt hónapjában pedig a volt fekvőbetegek közül 3 és a járóbetegek közül, hála istennek, egy sem halt meg.
Ezért azt gondolom, megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy az OPNI megszüntetése, illetve más intézménybe való áthelyezése és a halálesetek között semmilyen olyan összefüggés nincs, nem mutatható ki, amelyet meglehetősen súlyos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és igaztalan állításában Mikola képviselő úr állított.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés