KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Képviselő úr, köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet a másik tételre. A Védett Szervezetek Országos Szövetsége, annál is inkább furcsának találom, hogy ilyen jelzésekkel nem élt, merthogy ők tagjai az Országos Fogyatékosügyi Tanácsnak, és az Országos Fogyatékosügyi Tanács volt az három évvel ezelőtt, amelyik éppen az akkreditálás mellett tette le a voksot, és azt mondta, éppen azért, hogy a kétes elemeket kiszűrjük a rendszerből, a tisztességesen dolgoztató cégeknek akkreditáción kell átmenni. Magyarul, nem is kellett félnie egyetlenegy tisztességes foglalkoztatónak sem az akkreditációtól, mert ha a jogszabályoknak megfelelően tette, akkor nagy valószínűséggel akkreditáltatni is tudta magát.

Ez a tíz vezérigazgató-helyettes elég érdekes dolog! No, itt a másik feladat, amit tételesen meg fogok nézni, képviselő úr.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu