TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Sokan, sokszor beszéltek már a munka és a munkások becsületének visszaállításáról, de konkrét tettekre van szükség, mert valóban a munka az, ami előbbre visz valamennyiünket, a családjainkat és az országot is. Éppen ezért konkrét tettekre, intézkedésekre van szükség, hosszabb távon feltétlenül fontos a szakmunkástanulók ösztöndíja, hogy ezáltal is a legjobb képességű gyerekek is inkább abban legyenek érdekeltek, hogy megfelelő, versenyképes tudást, versenyképes szakmát tudjanak elsajátítani. Természetesen rövid távon az átképzés átalakítására is szükség van, adó- és járulékkedvezményekkel a vállalkozások segítésére annak érdekében, hogy minél több embert foglalkoztassanak, illetve legálisan foglalkoztassanak, és természetesen a közmunkaprogramok fejlesztésére is, az erre szánt összegek növelésére is szükség van.
A miniszter asszony által elmondottak alapján, mely szerint a szakmunkástanulók ösztöndíja koncepciójának kidolgozása napirenden van, a válaszát elfogadom és megköszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés