DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Képviselő Úr! Természetes, hogy minden képviselőnek az az érdeke, hogy a saját térségét próbálja helyzetbe hozni. Kérem, higgye el, mindnyájan tudjuk, hogy Szabolcs-Szatmár-Beregnek és főleg a Nyíregyháza mögötti, tehát a naményi vonalnak szüksége van erre, mint ahogy szükség van arra is, hogy valahol Vásárosnaménynál egy Y, kettős vagy hármas elágazás legyen. Tudjuk, tizenöt éve tudjuk.

De kérem, higgye el, hogy Belső-Baranyának vagy Belső-Zalának is nagyon nyomorúságos a helyzete, ők is nagyon megérdemelnék - mert ön mondta, hogy ki mit érdemel meg -, és nagyon megérdemelné, mondjuk, az egyébként ugyancsak a tíz legkeservesebb kistérségbe tartozó edelényi térség is, tehát az M3-astól északra lévő, akár a Sajó, akár a Hernád völgye, hogy a jelenleginél jobb helyzetbe kerüljön.

Sajnos itt tartunk, van közös feladatunk bőven. De kérem, hogy azt azért gondolják meg, ahogy megérdemelte Csongrád vagy megérdemelte a Tiszántúl az M5-öst is. Csak az M5-ösnek az elmúlt tíz évben a keszekusza, átgondolatlan konstrukciója, nem tudjuk pontosan kiszámolni, de az a 180 kilométer ma körülbelül 800-900 milliárd forintot feltételez, megengedem, az üzemeltetési költséggel együtt. Ezek hihetetlen pénzek. Amiről most beszélünk, az M3-asnak ez a szakasza - vannak számításaink - az elkövetkezendő 25 évre körülbelül 500 milliárd. Hihetetlen pénzek! És ne haragudjon, ezek a pénzek többek annál, mint hogy én milyen jó gyerek vagyok a saját választókörzetemben, vagy ön milyen tetszetős dolgokat mond. Meg kell építeni! Minél előbb meg kell építeni!

Kérem, gondoljon arra, hogy nekirohantak az M6-osnak. Azonnal, politikai kényszer volt, muszáj volt, megígérték: Dunaújváros, Pécs, et cetera. Kell az M6-os? Persze hogy kell! Életveszélyes volt - nem volt, ma is az - a 6-os út. Persze hogy kell! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) De kérem, nézze meg, hogy egy előkészítetlen dolog mit okoz! Műszakilag is, gazdaságilag is. Ebben kérem az együttműködést, és nem az érdem megítélésében.

Forrás: parlament.hu