DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ezúton szeretnék ünnepélyesen bocsánatot kérni a Szabad Demokraták Szövetségétől, hogy feltételeztem, hogy esetleg az érvek hatására majd megváltoztatják az álláspontjukat. Kóka János felszólalása után látom, ez teljesen reménytelen. Egy olyan ember hiányolja tőlünk a programot, aki egyébként megkapta, tehát akár olvashatta is volna, bár tudjuk, hogy miniszterként kevesebb ideje van olvasni, de most már egy ideje ellenzéki politikus. Másrészt pedig csak a Moszkva tér felújítására 30 milliárd forintot ígért, hogy aztán egyetlen fillért se adjon.
Viszont vannak olyan kérdések, amelyek talán tényleg érdekesek lehetnek. Nevezetesen Göndör frakcióvezető-helyettes úr apokaliptikus látomása arról, hogy ha most nem lesznek előrehozott választások, akkor az ország költségvetés nélkül fog itt tipródni egy helyben. Frakcióvezető-helyettes úr figyelmébe ajánlanám, bizonyára ismeri, de ha szeptember 30-ával feloszlik a Magyar Országgyűlés, akkor december közepén választást lehet tartani. Ami azt jelenti, hogy januárban lehet költségvetése a Magyar Köztársaságnak. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van! - Felzúdulás és közbeszólások az MSZP soraiból: A választások után 30 nappal... - Az elnök csenget.) Mielőtt a vér, amely a fejükbe szökik, a fülükön távozna is (Felzúdulás az MSZP soraiban, derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.), annyit hadd mondjak el, hogy most ennél sokkal kevesebb garancia van arra, hogy december 31-én költségvetése van az országnak, mert kevesen vannak, miniszterelnök úr. (Zaj, közbeszólások mindkét oldalon.) Frakcióvezető-helyettes úr, kevesen vannak. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Elegen.) Önök azt hiszik - kevesen vannak. Lehet, hogy megvásárolnak egy-két képviselőt, hallottunk ilyen híreket, hogy teszik ezt, de kevesen vannak. (Zaj, közbeszólások mindkét oldalon.) Nincsen semmi biztosíték arra, frakcióvezető-helyettes úr, hogy költségvetése van december 31-én az országnak.
Másrészt pedig mi van, ha nincs? Hallottam olyan híreket, akik azt mondták, hogy ha nincs, nincs, nem baj, az indemnitási törvény mentén majd megy tovább. Hallottam olyat is, kormányfőtől, hogy ő akkor lemond. Hogy lesz ez, frakcióvezető-helyettes úr? Mi a hátralévő hónapok menetrendje önök szerint? Hogyan lesz ebből költségvetés? Hogyan fognak zajlani majd a parlamenti viták? Elemről elemre, kínosan, lassan egyeztetve. Míg ha most feloszlana a parlament, december közepén lenne a választópolgárok akaratából egy, a választópolgárok többségének támogatását élvező törvényhozás, alakulhatna egy többségi koalíció, és januárban végre kijöhetnénk ebből a helyzetből, ahova önök hat év alatt szépen lassan, apránként belevezették az országot. Ez a válasz.
Köszönöm szépen. (Nagy taps a Fidesz, a KDNP és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés