DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Azért kértem csak szót, mert láttam az őszinte érdeklődést az arcukon, és ezért gondoltam, akkor még ezt a hátralévő másfél percet kihasználom. (Zaj és derültség mindkét oldalon.) Ugyanis tudom, nem kell szabadkozni, tudom, hogy érdekli önöket a téma. (Derültség.) Tudom, hogy félnek tőle, hátha lesz valami baj. Nyugodjanak meg, egy szavazás az egész, később újra napirendre kerülhet majd, ebben a félévben lesz még ilyen témában vitánk, azt hiszem. (Göndör István: 2006 óta csak ezt csináljátok!) Göndör úrnak értékelem a hangerejét, a hangfekvését is, de arra kérem, hogy majd kinn a folyosón ordibáljon. (Felzúdulás az MSZP soraiban. - Derültség a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.)
Nos, kérem, fölvetődött, hogy taktikailag nem helyes az, hogy most van a szavazás. Csakhogy, tisztelt képviselőtársaim, egy újdonságot fogok önöknek most elárulni, meglehet. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiban.) Ha már tudják, akkor elnézésüket kérem. Ez nem taktikai kérdés, tudják? Itt arról van szó, hogy a választópolgárokkal el kellene számolni, hogy hogyan tették hat év alatt ezt az országot éllovasból sereghajtóvá. (Taps a Fidesz, a KDNP és az MDF soraiban.) El fog következni. Nyugodtan tapsolhatnak önök is, el fog következni ez a pillanat. Most egypár nappal elodázhatják, előbb vagy utóbb eljön. (Zaj, közbeszólások mindkét oldalon.) Szerintem egyenes, tisztességes dolog, ha most azt mondják, hogy rendben van, méressük meg magunkat.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Nagy taps a Fidesz, a KDNP és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés