DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen miniszter úr válaszát. Én fölvetettem egy problémát, és a problémából olyan kérdéseket tettem fel, ami a szakmától, úgy gondolom, a politika irányába vitte el a beszélgetést.

Tehát én nem azt kérdeztem, azzal egyetértek, hogy ebben a fajta konstrukcióban egy foglalkozás megadóztatása nem megy, ez alkotmányellenes, hanem egyáltalában hogy lehet olyanról szó, hogy egy ilyen jogcímen elutasított, alkotmányjogilag nem megfelelő járulékot vagy járandóságot még egyszer visszahoz egy kormánytag. Jó, örülök neki, ha javítás lesz ezen a dolgon. Az a bajom, hogy a befektető, egyáltalán a bennünket néző milyen jogbiztonságban érzi magát akkor, ha egy kormány által hozott határozat után a kormány saját maga újra előveszi ezt az alkotmányosan kifogásolt dolgot.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu