DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Képviselő úr "Minden eladó" című kérdésére a következőképpen adnám meg a választ. Először is szeretném elmondani, hogy ma Magyarországon 42 olyan egészségügyi intézmény működik vállalkozási formában, ami aktív fekvőbeteg-szakellátást, járóbeteg-ellátást, valamint 158 olyan egészségügyi intézmény működik, ami csak járóbeteg-szakellátást nyújt. Azok között az intézmények között, amelyek fekvőbeteg-ellátást is nyújtanak, olyan súlyponti kórházak is szerepelnek, mint például a Vas megyei Markusovszky Kórház, a Veszprém megyei Csolnoki Kórház. Tehát úgy gondolom, hogy miután ezen intézmények működésével kapcsolatban semmiféle érdemi panasz nem vetődött fel, az, hogy milyen formában működik a kórház, a betegellátás színvonalát nem feltétlenül veszélyezteti.
Egyebekben az 1990. évi LXV. törvény 81. §-a a következőképpen rendelkezik: "A helyi lakosság szükségleteiből és a jogszabályokból adódó feladatait saját költségvetési szerv útján, más gazdálkodó szervezet támogatásával, szolgáltatások vásárlásával, illetve egyéb módon látja el." Szeretném még felhívni figyelmét az önkormányzati törvény 79. §-ának azon rendelkezésére, amely szerint az önkormányzati törzsvagyon körébe tartozó önkormányzati tulajdon forgalomképtelen vagy korlátozottan forgalomképes lehet. A korlátozottan forgalomképes vagyon körébe tartoznak az intézmények, így a kórházak is, azokról törvény vagy a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerint lehet rendelkezni.
(15.00)
Jelen esetben nem a kórház kerül eladásra, hanem a működtetési jog. Korábban számtalan alkalommal elmondtam, hogy próbáljuk meg a politikát a szakmától távol tartani, és ennek alátámasztása érdekében idéznék a Heves megyei újságokból, aminek a főcíme az: "Nyugalmat akarnak a kórházban a civilek". A szövetség alelnöke, a megyei nyugdíjasok szövetségének alelnöke a következőt nyilatkozta: "Fontos, hogy az orvosok és a nővérek a gyógyításra koncentráljanak, ne ellenségeskedjen a két tábor, a HospInvesttel szerződők és az aláírók." Én úgy gondolom, hogy ennek úgy tudnánk legjobban eleget tenni, ha az orvosok gyógyítanának, a betegek gyógyulnának, az állampolgároknak ugyanis biztonságra és partnerségre van szükségük a kórházban, nem pedig politikai megosztottságra.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés