GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm. Képviselő Úr, Polgármester Úr! Azt szeretném mondani, hogy nyilván minden lehetséges megoldást megvizsgálva, ha van megoldás, tudunk segíteni. De én azt gondolom, hogy két magáncég vitájába kormányzati szintről nem lehet beavatkozni. Nincs ilyen lehetőség. Legalábbis hivatalból nem lehet, ugyanis erre minket semmilyen jogszabály nem hatalmaz fel.
Nem gondolom, hogy a hitelgarancia erre megfelelő megoldás, mert itt megfelelő garanciák voltak azok mögött a hitelek mögött, amelyeket a bank folyósított, és egy működő, többletes számlát zároltak.
(18.40)
Tehát emögött nem fedezeti probléma van, mert ha fedezeti probléma van, akkor valóban akár, leginkább nyilván a garantőr intézmények, amelyekből több is van, be tudnak szállni intézményi garanciával ilyen ügyekbe, csak azt gondolom, hogy itt nem ez a probléma. Hogy milyen érdekcsoportok, meg kik háborúznak ebben a történetben, az meg sajnos ezekből az információkból igazából még eddig nem derült ki a számunkra.
Érdemben addig nem tudunk beavatkozni, míg pontos információk birtokában nem vagyunk, úgyhogy az ilyen típusú közvetítői tevékenységet, ahogy eddig is mindig, most ezennel fölajánlom, de ennek az ügynek a megoldásához több információra lenne szükség és természetesen gyorsaságra, mert én is tudom, hogy nem állhat a gyár hetekig, mert akkor ki fogják listázni az áruházak, nem ragozom tovább a történetet. (Dr. Kelemen András: Így bármelyik magyar céget be lehet dönteni.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés